banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

FRISSÍTVE – Robbanás történt egy tengerparti finomítónál, halálos áldozat is van

FRISSÍTVE: Eddig ismeretlen okokból robbantás történt pénteken a năvodari-i Petromidia Kőolajfinomítónál – írta meg helyszíni beszámolók alapján a G4Media portál. FRISSÍTÉS1: Egy személy meghalt, öten megsérültek, egy személy eltűnt. FRISSÍTÉS2: A hatóságok által vont mérleg szerint egy személy meghalt, négy megsérült.

A közösségi médiában fényképek és amatőr videófelvételek is terjengenek a Fekete-tenger partján gomolygó füstről, amely kilométerekről is látszik.

Az internetes újság a Konstanca Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőségre (ISU) hivatkozva azt írta, hogy az egyik finomító-berendezés hibásodott meg.

Először egy súlyos sérültről írtak, aki a testflületének 45 százalékán megégett, emellett a légutai is károsodtak. Később azt közölték, hogy egy másik sérültet is találtak a helyszínen, állapotáról nem mondtak részleteket, sőt további áldozatokat is említettek. 

explozie si incendiu la Petromidia Navodari.

Közzétette: Adrian Negrescu – 2021. július 2., péntek

Az üzem a Rompetrol vállalat tulajdona. A năvodari-i Petromidia az ország legnagyobb, ugyanakkor a Dél-Kelet-Európa egyik legnagyobb olajfnimoítója. A Rompetrol többségi tulajdonosa a kazahsztáni állami gáz- és oljaipari vállalat, a KazMunayGas.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az ISU a RO-Alert alkalmazáson keresztül telefonos riasztást küldött a környéken tartózkodóknak, akiket arra figyelmeztetett, hogy mérges gázok kerülhettek a szabadba, és lehetőleg ne tartózkodjanak a robbanás helyszínének egy kilométeres körzetén belül. Sőt a környéken lakóknak azt tanácsolták, hogy az ablakokat se nyissák ki.

Az alábbi felvételt a G4Media egyik olvasója küldte a portálnak:

A szomszédos megyék tűzoltóit is bevetették a lángok elleni küzdelemben, a Călărași, a Ialomița, a Tulcea és a Brăila megyei tűzoltók két-két rohamkocsit küldtek a helyszínre, hogy konstancai kollégáiknak segítsenek.

Az ISU tájékoztatása szerint további robbanástól nem kell tartani.

Tánczos Barna: mobil laboratórium ellenőrzi a levegő minőségét

A Besztercén tartózkodó Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter munkalátogatása során értesült a Năvodari-on történtekről. „Biztonsági okokból még a környezetvédelmi felügyelőség ellenőrei sem kzelíthetik meg a helyszínt. A robbanás káros hatással lehet a környezetre, de ennek súlyosságát most még nem tuduk megállapítani. A meteorológusok szerint a füstöt a tenger felé doroja a szél. A helyszín közelében mobil laboratórium ellenőrzi a levegő minőségét” – idézte az Agerpres az RMDSZ-es minisztert, aki együttérzését fejezte ki a sérülteknek.

Tánczos Barna közölte, hogy lemondta további besztercei programját, hogy „a szaktárca hatáskörébe tartozó intézmények a lehető leghatékonyabban tudjanak részt venni a krízishelyzet kezelésében”.

A G4Media helyszíni források alapján azt írta, hogy a robbanás a gázolaj-finomító részlegen történt. Az Agerpres szerint a robbanást követően kigyulladt egy olajszállító berendezés, a mentőalakulatok azon dolgoznak, hogy elzárják a csapokat, és elvágják ezáltal az üzemanyag-ellátást.

A finomító a robbanás előtt | Borsi Balázs archív felvétele

Florin Cîțu miniszterelnök a közösségi oldalán reagált a Năvodari-on történtekre: többek között azt írta, hogy felszólította Raed Arafat belügyi államtitkárt, a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (DSU) vezetőjét és Dan Iamandit, az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) parancsnokát, hogy a helyszínen személyesen irányítsák a mentési munkálatokat, és biztosítsák a szükséges felszerelést, amivel uralhatják a helyzetet. Ugyanakkor arra is utasította őket, hogy elemezzék, evakuálni kell-e a környék lakosságát.

Am fost informat de Raed Arafat despre explozia de la Platforma Midia-Năvodari, imediat după producerea incidentului....

Közzétette: Florin Cîţu – 2021. július 2., péntek

Raed Arafat az Antena3 televíziónak azt mondta, hogy négy sérült van és nem hat. Hármat közülük kórházba szállítottak: aki testfelületének 45 százalékán égési sérüléseket szenvedett, mentőhelikopterrel vitték el; az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint egy másik személy az arcán szenvedett égési sebeket, a harmadiknak pedig a háta sérült meg.

A sérültek számáról továbbra is ellentmondó hírek érkeznek: a Konstanca megyei ISU sajtószóvivője azt mondta, hogy összesen öt sérültről és egy eltűnt személyről tudnak.

Halálos áldozat is van

Silviu Coșa, Konstanca megye prefektusa az Antena3-nak azt nyilatkozta, hogy egy eltűnt személyt holtan találtak meg, de egy másikat még mindig keresnek. A robbanásban öten sérültek meg rajtuk kívül.

A Rompetrol vállalat közleményében azt írta, hogy a tüzet lokalizálták és megfékezték a tovább terjedését, remélhetőleg hamarosan sikerül eloltani.

Két sérültet Bukarestbe szállítanak

Két sérültet a bukaresti Floreasca kórházba szállítanak a konstancai megyei kórházból - közölte az egészségügyi miniszter. Ioana Mihăilă egy Facebook-bejegyzésben azt írta, mindkét személy 50 év körüli: egyikük testfelületének 40 százalékán, a másik testének 35 százalékán szenvedett másodfokú égési sérüléseket.

Két másik sérültet a konstancai megyei kórház sürgősségi osztályán láttak el, egy személy pedig megtagadta a kórházba szállítást, derül még ki a tárcavezető bejegyzéséből.

Kapcsolódók

Kimaradt?