Hatalmas robbanás rázta meg Leverkusent, egy ember életét vesztette, sokan megsérültek

Robbanás rázta meg a németországi Leverkusen városát kedden, ahol egy vegyipari vállalatok számára fenntartott ipari parkból hatalmas fekete füst gomolyog. Legalább egy ember meghalt, továbbá legkevesebb 16-an megsérültek a robbanásban, ketten súlyosan – írta meg helyi forrásokra hivatkozva az Origo.

A német hatóságok extrém veszélyesnek ítélték meg a helyzetet, a lakosságot arra kérték, hogy maradjanak otthon, és csukják be az ablakokat és az ajtókat, a területet pedig kerüljék el. Egyelőre nem tudják, hogy mi okozta a keddi robbanást. A helyszínre a tűzoltók mellett a szennyezés mértékét felderítő járműveket is kiküldtek – írja az AP News.

A Bild hírportálja azt írja, hogy négy embert eltűntként tartanak nyilván, egy ember meghalt. Több közeli autópályát lezártak a hatóságok. Kiterjedt mértékű károkról számoltak be. A Focus.de szerint a munkavállalók egyelőre nem hagyhatják el a helyszínt.

A robbanás oka egyelőre ismeretlen. A helyi sajtó szerint valami a park szemétégetőjénél robbanhatott fel, de a park szóvivője szerint nem tudni a pontos okot.

(Címlapkép: Twitter/Owen #BLM)

Kapcsolódók

Kimaradt?