Összecsapást hozott Orbán Viktor strasbourgi beszéde

Pattanásig feszült a hangulat az Európai Parlament strasbourgi üléstermében, ahol több mint három hónappal a magyar uniós elnökség kezdete után, Orbán Viktor magyar miniszterelnök hivatalosan is bemutatta az elnökségi programot – magyarázta az Erdély TV 24plusz című műsorában Vincze Loránt. Az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő, aki maga is felszólalt, rámutatott: a több mint háromórás vitán a magyar miniszterelnök kapott kőkemény bírálatokat, vastapsot és a Bella Ciao című olasz partizándalt is előadták neki.

„Az Európai Parlamenthez méltatlan pillanatoknak, illetve beszédeknek lehettünk a tanúi Strasbourgban, a magyar elnökség programja kapcsán” – mondta Vincze Loránt. Az EP-képviselő szerint a vita még nyomaiban sem igen tartalmazott arra vonatkozó ügyeket, amiről a mindennapok szólnak, „hogy mi az, amit a polgárok elvárnak az Európai Uniótól, a Parlamenttől, a Tanácstól, az igazán fura, tulajdonképpen hatalmas politikai beszédeket, kommunikációs gyakorlatot hallottunk”.

„Orbán Viktor esetében a maga részéről az egész Európai Unióval kapcsolatos vitáink a migrációval kezdődtek, amiben azt gondolom, mindenki elismeri azt is, hogy tulajdonképpen igaza volt a határkerítés-építéssel, a migrációs áradat megállításával, azóta sok új téma is megjelent, azt gondolom, hogy ezekben is jórészt neki igaza van, de az európai mainstream ezt nem hajlandó elfogadni, és ellenséget lát benne. Ez az, ami elfogadhatatlan egy demokráciában, hogy nem lehet egyeztetni a véleményeket” – fogalmazott Vincze Loránt.

„Azért jöttem, hogy ébresztőt fújjak, Európának változnia kell, és erről szeretném önöket meggyőzni” – ezt mondta Orbán Viktor az európai parlamenti vitán, és gyakorlatilag a Draghi-jelentés is arról szól, hogy Európának, ha versenyképes akar maradni Amerikával, illetve Kínával szemben, akkor változnia kell. Mégis Draghinak a jelentését tapsolva fogadták, Ursula von der Leyentől Roberta Metsoláig, míg Orbán Viktornak a kijelentéseit nem. „A Draghi-jelentés nem egy törvényhozási kezdeményezés, amit el lehet fogadni, javítani vagy elutasítani, hanem azt követnie kell európai bizottsági előterjesztésnek. Mi az, amit akkor jogszabályba akarunk foglalni. Az Európai Bizottság elnökének volna a feladata azt megállapítani, hogy baj van, de ez még nem elég, tenni is kell érte: erőforrásokra, politikákra és eszközökre van szükség. Az eredményesség pedig azt jelenti, hogy javul Európa versenyképessége, gazdasági helyzete a világban, de számos tényező van, ami inkább visszaszorítja: az energiaárak, a háború és sok egyéb, ami miatt az Európai Unióban egyelőre megállapítunk dolgokat, de nem lépünk” – magyarázta Vincze Loránt.

Az RMDSZ-es EP-képviselő maga is felszólalt a magyar EU-elnökség vitáján, jelezve, hogy az európai politikának a dialógusra kell épülnie, míg szerinte jelenleg az erőn alapszik a vita, miközben a magyar soros elnökség programjáról egyáltalán vagy alig esik szó. A politikus arról is beszélt, számára szimpatikus, hogy a magyar soros elnökség foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével. „Minden soros elnökségnek lehetősége van arra, hogy bevigyen néhány olyan témát, amely illeszkedik az európai témák sorába. A magyar elnökség szempontjából ilyen a kisebbségvédelem és a kulturális örökség védelme. Ehhez számos rendezvényt, megbeszélést szerveznek, de most még az átmeneti időszakban, amikor az új Európai Bizottságot jelöljük ki, nem várható átütő döntés a kisebbségvédelem témakörében. Pontosan tudja mindenki, hogy ez a kérdés hol van elakadva. A baj a Bizottságban, a Tanácsnál van, ahol még nem is tesztelték le azt, hogy támogatna-e egy kisebbségvédelmi normarendszert az Európai Tanács, mivel a Bizottság eddig mindig elutasította, ezt az ellenállást kellene megtörni” – jelentette ki Vincze Loránt. Hangsúlyozta: ha a magyar elnökség ebben a témában tesz lépéseket, azok mindenképpen hozzájárulnak ahhoz, hogy egy kedvezőbb légkör alakuljon ki – magyarázta Vincze Loránt.

(Nyitókép: Erdély TV)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?