Országos szexsztrájkra szólítanak abortuszpárti nők az Egyesült Államokban

Országos szexsztrájkra szólítottak fel abortuszpárti nők a férfiak ellen az Egyesült Államokban, bosszúból amiért az amerikai legfelsőbb bíróság a múlt héten felülvizsgálta az abortusz jogát országosan biztosító Roe kontra Wade döntését, és ezzel a tagállamok jogkörébe utalta az abortusz jogát - jelentette hétfőn a Breitbart című amerikai jobboldali lap hírportálja.

Egyes abortuszpárti aktivisták a közösségi médiában és utcai demonstrációkon követelik, hogy a nők tartózkodjanak a szexuális érintkezésektől. Az egyik Twitter-felhasználó egyenesen azzal hozakodott elő, hogy a nemi életre vonatkozó sztrájknak a házastársakra is ki kell terjednie.

A hétvégén New Yorkban utcai megmozdulást tartottak az abortuszpárti tiltakozók, s egyikük - 24 éves nő - azt nyilatkozta a New York Post című lapnak, hogy "nem érdemel velem szexet az a férfi, aki nem végeztet magán vazektómiát" és "nem harcol az utcákon az én jogaimért".

"Talán a szexsztrájk (vagy önmegtartóztatás) segítene a férfinépnek, hogy kiálljon a nőjogok ügye mellett. RoeVWade" - írta a Twitteren Monique Pressley, aki saját elmondása szerint jogi elemző és politikai kommentátor. Egy másik Twitter-felhasználó a republikánusoktól való önmegtartóztatásra szólított fel.   

Közben egymás után hallatják - a döntést elítélően - hangjukat amerikai hírességek is. A popénekes Pink például hétfőn azt kérte, hogy az abortuszt ellenzők többé ne hallgassák a dalait. Julia Louis-Dreyfus színésznő pedig bejelentette, hogy saját születésnapi ajándékaként adománygyűjtést rendez abortuszpárti kongresszusi jelölteknek.

A Roe kontra Wade-ügyben hozott döntésében az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága 1973-ban azt mondta ki, hogy az amerikai alkotmánnyal ellentétes a művi terhesség-megszakítás szabályozása tagállami szintű törvényhozásban. Ezzel lényegében országosan - valamennyi tagállamban - garantálta a nők szabad választási jogát az abortuszhoz.

Kapcsolódók

Kimaradt?