„Nincs más választásom, ezt kell tennem” – Fegyvert ragadnak a Klicsko testvérek
Kész fegyvert ragadni Ukrajnáért az Oroszország ellen vívott véres háborúban Vitalij Klicsko a testvére, Volodimir oldalán, aki korábban szintén ukrán nehézsúlyú profi ökölvívó volt.
Vitalij Klicsko, aki 2014 óta Kijev polgármestere, az ITV brit kereskedelmi televízió Jó reggelt Nagy-Britannia (Good Morning Britain) című pénteki műsorában mondta, hogy kész harcolni. „Nincs más választásom, ezt kell tennem. Harcolni fogok” – mondta az 50 éves többszörös világbajnok bokszoló.
Vitalij Klicsko hangsúlyozta, hogy az ukrán főváros veszélyben van, és a legfontosabb most a rendőrséggel és hadsereggel együttműködni a kritikus infrastruktúra, a lakossági áram-, gáz-, és vízszolgáltatás biztosítása érdekében. Hozzátette, hogy a civilek készek katonákként megvédeni Kijevet. „Hiszek Ukrajnában, a hazámban, a népemben” – jelentette ki Vitalij Klicsko.
Volodimir Klicsko: a világnak közösen kell fellépnie az orosz agresszióval szemben
A korábbi profi nehézsúlyú bokszvilágbajnok – akinek testvére Kijev polgármestere –, interjút adott az Al Jazeera nemzetközi hírcsatornájának, amelyben elmondta, a Kijevet ért bombázások egyértelművé tették, hogy Oroszország nem csak a keleti területeket szeretné uralma alá vonni. Emellett az egész világot cselekvésre szólította fel az orosz agresszióval szemben.
Volodimir Klicsko február lején jelentkezett a tartalékos hadseregbe. „Erős az ukrán nép. Hű marad magához ebben a szörnyű megpróbáltatásban. Ez egy szuverenitása és békére vágyó nép, amely testvéreként tekint az orosz népre. Tudja, hogy lényegében ők nem akarják ezt a háborút” – írta csütörtökön LinkedIn mikroblogján.
Klitschko brothers to take up arms and fight for Ukraine https://t.co/9OlSRbpl4c pic.twitter.com/tJ8Bg6QviH
— Reuters (@Reuters) February 25, 2022
„Az ukrán nép a demokráciát választotta. De a demokrácia egy törékeny rendszer. A demokrácia nem képes megvédeni önmagát, a polgárok akaratára, mindenki elkötelezettségére van szüksége ehhez. Alapvetően nincs demokrácia demokraták nélkül” – fűzte hozzá.
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban katonai művelet végrehajtását rendelte el a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben is támadtak katonai célpontokat, és támadást indítottak az oroszbarát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területeken. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be. A nyugati világ elítélte az orosz hadműveletet, és súlyos szankciókat helyezett kilátásba Moszkva ellen.
Mintegy százezren kényszerültek elmenekülni a harci cselekmények elől és több tucatnyian vesztették életüket az összecsapásokban.
CSAK SAJÁT