Nemzeti régiók: regionális együttműködést alapoznak meg az aláírásgyűjtés folytatásával

A nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtésére nem célként tekintenek, hanem eszközként egy nemzetközi regionális együttműködés megalapozásához – jelentette ki a Maszolnak Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke annak kapcsán, hogy bár a kötelező minimális aláírásszámot a hét helyett kilenc uniós tagállamban elérték, folytatják az aláírásgyűjtést a május 7-i végső határidőig.

Február 7-én véget ért a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtésének harmadik szakasza. Ugyan a kötelező hét helyett kilenc uniós tagállamban érték el az aláírások számának kötelező alsó küszöbét, a gyűjtést február 8-tól folytatják – adta hírül hétfői közleményében Izsák Balázs, az SZNT elnöke.

Közzétette: Székely Nemzeti Tanács – 2021. február 7., vasárnap

Az egymillió támogató aláírás teljesítése után most végre meglett a hetedik, sőt a nyolcadik és kilencedik tagállami alsó küszöb is, miután Spanyolország, Szlovénia és Lettország is teljesítette ezt. Ezzel a Székely Nemzeti Tanács és európai partnerei által indított kezdeményezés lett az egyetlen sikeres polgári kezdeményezés a koronavírus-világjárvány idején” – olvasható a kommünikében.

Érdeklődésünkre Izsák Balázs, a kezdeményező bizottság tagja, kifejtette: már 2019 májusában, amikor elindították az aláírásgyűjtést, azt tervezték, hogy ha a 12 hónapos határidő letelte előtt sikerül is összegyűjteni hét országból a minimum egymillió támogató aláírást, akkor is folytatni fogják a munkát a határidő végéig.

A koronavírus-járvány és az azzal járó korlátozó intézkedések miatt az Európai Unió tavaly nyáron hat hónappal meghosszabbította a kitűzött céldátumot, ezt követte egy újabb három hónapos hosszabbítás, de a tagállami járványügyi intézkedések miatt lehetőség van egy újabb határidő-módosításra, azzal a feltétellel, hogy ne haladja meg az aláírságyűjtés kezdetétől számított két évet – magyarázta Izsák Balázs. Ez lesz tehát a negyedik és egyben utolsó szakasza az aláírásgyűjtésnek, ami május 7-ig tart majd – tette hozzá.Izsák Balázs | Forrás: SZNT Facebook-oldal

A 2019-ben indított európai polgári kezdeményezés hivatalos címe a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért, és azt a célt szolgálja, hogy uniós szintű jogszabály szülessen azon régiók kiemelt támogatásáról, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Az EU-szerződésekben foglaltakra hivatkozva azt kérik, hogy „a jelzett régiók, köztük a közigazgatási hatáskörökkel nem rendelkező földrajzi körzetek lemaradását úgy kell megelőzni, a gazdasági, társadalmi és területi kohézió feltételeit fenntartani, hogy közben sajátosságaik ne változzanak meg. Ehhez biztosítani kell számukra a hozzáférés esélyegyenlőségét a strukturális alapokhoz, minden más EU-alaphoz, -forráshoz, -programhoz, meg kell teremteni a garanciákat sajátosságaik fenntartásához, a megfelelő gazdasági fejlődéshez, hogy az Unió átfogó, harmonikus fejlődése fenntartható legyen, és kulturális sokszínűsége is fennmaradjon.”

Ez a három hónap nekünk egy lehetőség, amivel élni kell, amivel élni akarunk. Van jónéhány ország, ahol alig léptük át a százszázalékot, és ott még aláírásokat kell gyűjteni, de ezenfelül van jónéhány olyan nemzeti régió, ahol eddig a pillanatig a kezdeményezésünk nem keltette azt a társadalmi rezonanciát, amit mi elvártunk volna, tehát ezen még dolgozni kell” – nyilatkozta Izsák Balázs. Példaként említette Flandriát (Belgium), ahol 26 százalékon áll eddig az aláírságyűjtés. „Nekünk a flamandok szövetségeseink, szintúgy a belgiumi németek. Nagyon fontos, hogy az aláírásgyűjtés során is együtt dolgozzunk. Fontos információcserék zajlanak le ennek során, és lényegében egy közösséget építünk” – mondta az SZNT elnöke.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Van néhány ország, ahol „ebben a pillanatban esélytelennek látszik az alsó küszöb elérése”, mint például Németország vagy Olaszország, de a következő három hónapban szeretnék a bajorokkal, a szárdokkal vagy a szicíliaiakkal szorosabbra fűzni a kapcsolatokat. „A mi kezdeményezésünk kicsit másabb a szokásos polgári kezdeményezéseknél. Nem úgy közelítjük meg, hogy a kötelező kritériumokon át kell esni, és utána mehetünk egy meghallgatásra. Mi az aláírásgyűjtést eszközként használjuk ahhoz, hogy egy európai regionális együttműködést megalapozzunk” – jelentette ki Izsák Balázs.

Pesty László: tanulni kell az MSPI elutasításából

Pesty László, a nemzeti régiók védelméért indított petíció nemzetközi kampányfőnöke szerint a kezdeményezők számára figyelmeztető jel, de ugyanakkor tanulság is az, hogy az Európai Bizottság a közelmúltban elutasította a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés (Minority SafePack Innitiative – MSPI) kapcsán a jogalkotást, annak ellenére, hogy az megfelelt a követelményeknek és az Európai Parlament is nagy többséggel törvényalkotást javasolt a kérdésben.Fotó: Pesty László Facebook-oldala

A következő egy-másfél évben nagy intenzitással kell készülnünk arra a pillanatra, amikor szembe kell néznünk majd az eurokratákkal Brüsszelben – nyilatkozta a Maszol megkeresésére. – A következő időszakban Európa legjobb nemzetközi jogászait kell megkérjük, hogy működjenek együtt velünk. Ha kell, fizessük meg őket, ha kell, nézzünk a szemükbe, és mondjuk, hogy segítsetek, mert egy szent ügyről van szó.”

A jogi háttér biztosításánál is fontosabbnak nevezte a lobbitevékenységet. „Az európai politikai térképen, sőt Európa peremvidékén – gondolok itt Ankarára vagy Moszkvára – is ki kell építsük azokat a kapcsolatokat, amelyek a majdani, egy-másfél év múlva bekövetkező brüsszeli meghallgatás pillanatában mögöttük állnak, megfogják a kezünket, és azt mondják: gyertek, együtt visszük át a székely érdekeket, s egyben az európai őshonos nemzeti kisebbségi érdekeket” – mondta a kezdeményezés kampányfőnöke.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?