Németország szigorította a beutazást Romániából

Miután Románia vörös zónába került a nagyarányú koronavírus-fertőzöttség miatt, Németország jelezte, szigorítja a Romániából érkezők beutazását, tette közzé a román belügyminisztérium. A szigorítások október 3-ától, vasárnaptól érvényesek.

A bejelentett szigorítások szerint Németországba az oltatlanoknak 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt felmutatásával, illetve 48 óránál nem régebbi antigén gyorsteszt kedvező eredményének birtokában lehet beutazni, a tesztelési köztelezettség alól kivételek a 12 évesnél fiatalabb gyermekek.

Az oltottaknak igazolniuk kell, hogy legkevesebb 14 napja teljes körűen megkapták a koronavírus elleni oltást (mindkét dózist, illetve egyet a Johnsons esetében), míg a betegségen átesetteknek erről kell felmutatniuk a hivatalos igazolást, ami nem lehet frissebb 28 naposnál és régebbi 6 hónapnál.

Az igazolásokat angol, német, francia, olasz vagy spanyol nyelven fogadják el, és elégséges felmutatni elektronikus formában – közölte a román belügyminisztérium.

A Németországba indulók kötelesek regisztrálni utazási szándékukat a https://einreiseanmeldung.de internetes oldalon. Ez a kötelezettség azok számára is érvényes, akik legalább tíz napja Románia területén tartózkodnak. Kivételes esetekben, amikor nem működik az online regisztráció, az utazóknak offline módon, papíron is ki kell tölteniük a regisztrációs ívet.

Azok a személyek, akik nem vették még fel a védőoltást, hiába rendelkeznek negatív koronavírus-teszttel, automatikusan 10 napos karanténba kell vonulniuk, de ez a periódus lerövidíthető 5 napra egy újabb teszt elvégzése – és negatív eredménye – révén. A 12 évesnél fiatalabb gyermekek automatikusan 5 napos karanténba kell kerüljenek – részletezte a Digi 24 hírtelevízió internetes platformja.

Ugyancsak karanténba kell vonulniuk azoknak, akik nem tudták feltölteni az internetes regisztrációs felületre az oltási igazolásukat vagy az ezt kiváltó egyéb hivatalos iratot. A karantén-kötelezettség akkor szűnik meg, amikor pótolni tudják a hiányzó igazolást.

A szigorítások alól vannak kivételek is, például akik csak átutaznak Németországon, a fuvarozásban dolgozók, a hivatalos delegációk tagjai vagy akár azok, akik koronavírus-fertőzés miatt kezelés érdekében érkeznek az országba, illetve akik kevesebb mint 72 órára érkeznek Németországba elsőfokú családtagjuk meglátogatására.

(Nyitókép: Agperpres/EPA)

Kapcsolódók

Kimaradt?