banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Kamerák előtt, élő adásban oltották be harmadszor is Bident

Az amerikai televíziós társaságok kamerái előtt, a Fehér Házban oltották be harmadszor is a koronavírus ellen az amerikai elnököt. Joe Biden „biztonságosnak és hatékonynak” nevezte a harmadik adag vakcinát.

Azzal, hogy harmadszor, nyilvánosan beoltatta magát, az amerikai sajtó beszámolói szerint az volt az elnök célja, hogy növelje a bizalmat a vakcinák iránt, és ösztönözze azokat, akik még nem éltek az állam nyújtotta lehetőséggel. „Tudom, hogy nem úgy néz ki, de túl vagyok a 65. életévemen, jóval túl vagyok rajta, és ezért kapok ma emlékeztető oltást” – mondta a 78 éves elnök, aki arról is beszélt, hogy felesége, Jill Biden is hamarosan megkapja a harmadik dózist az oltásból.

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) a múlt héten hagyta jóvá, hogy a 65 éves és idősebb emberek, valamint a valamilyen alapbetegségben szenvedő, illetve az egészségügyi szempontból veszélyes munkahelyen dolgozó felnőttek megkaphassák az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok által közösen kifejlesztett Covid-19 elleni vakcina harmadik, emlékeztető oltását.

Az Egyesült Államokban azok jogosultak erre, akik legalább hat hónapja kapták meg a második adag Pfizer/BioNTech vakcinát. Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) egyelőre nem hagyta jóvá a Moderna emlékeztető oltásra vonatkozó kérelmét, a Johnson and Johnson vállalat pedig még be sem nyújtott ilyet.

Amerikai egészségügyi szakemberek szerint fontos a harmadik oltás beadatása, de a koronavírus elleni harcban a jelenlegi legfontosabb feladatnak azt tartják, hogy minél több oltással nem rendelkező embert sikerüljön meggyőzni arról, hogy oltassa be magát. A CDC adatai szerint az Egyesült Államok felnőtt lakosságának 23 százaléka még egyetlen oltást sem kapott. „Az emlékeztető oltások fontosak, de a legfontosabb dolog, amit meg kell tennünk, hogy több embert oltassunk be” – mondta Biden. Az elnök szerint azok, akik visszautasítják az oltást, „szörnyen sok kárt okoznak”.

Kapcsolódók

Kimaradt?