Már 80 százalék fölött jár a brit felnőtt lakosság átoltottsága

Meghaladta a 80 százalékot Nagy-Britanniában azoknak az aránya, akik a koronavírus elleni oltások mindkét adagját megkapták. Az eddig beadott első és második oltási adagok együttes száma közelít a 92 millióhoz.

Fotó: Agerpres/EPAA brit egészségügyi minisztérium kedd este közzétett részletes adatai szerint a nagy-britanniai oltási kampány tavaly december 8-i kezdete óta az első oltási adagból eddig 48 292 811-en részesültek. Közülük 43 535 098-an a második dózist is megkapták, vagyis eddig összesen 91 827 909 adagot adtak be Nagy-Britanniában a koronavírus elleni oltásból. A kedd esti ismertetés szerint ez azt is jelenti, hogy a 16 éven felüli brit lakosság 80,1 százaléka már mindkét oltási dózist megkapta.

Laboratóriumi vizsgálatokkal eddig több mint hétmillió koronavírus-fertőzést mutattak ki országszerte, és a járványnak a keddi kimutatás összeállításáig 133 483 halálos áldozata volt Nagy-Britanniában. Az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) friss becslése szerint azonban a nagy-britanniai oltási program további csaknem 106 ezer halálesetet és több mint 24 millió fertőződést akadályozott meg, emellett 143 600 olyan súlyos megbetegedésnek vette elejét, amely kórházi ellátást tett volna szükségessé.

A brit egészségügyi minisztérium kedd esti beszámolója szerint az elmúlt egy napban 37 489, az utóbbi egy hétben 269 193 új koronavírus-fertőződést szűrtek ki országszerte. A heti adat 13,9 százalékkal magasabb a múlt kedden zárult egyheti időszakban szűrővizsgálattal azonosított új fertőződések számánál. A brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) legfrissebb számításai szerint ugyanakkor az R reprodukciós ráta Angliában valamelyest csökkent: jelenleg 0,9 és 1,1 között jár. Ennek elsődleges jelentőségét az adja, hogy a becslési sáv alsó értéke hónapok óta először a kritikus 1-es szint alá süllyedt. Az új becslés azt mutatja, hogy tíz fertőzött átlagosan 9-11 másik embernek adja át a koronavírus-fertőzést, vagyis ha a becslési sáv két szélsőértéke közül az alsó az igaz, akkor a koronavírus-járvány angliai terjedési üteme lassul.

A SAGE számítási módszertana szerint a 0,9–1,1 közötti R ráta azt jelenti, hogy az újonnan bekövetkező koronavírus-fertőzések száma Angliában minden egyes nap 2 százalékos csökkenés és 2 százalékos emelkedés között járhat.

Az angliai átlagon belül a helyzet Londonban a legkedvezőbb: a SAGE itt 0,8-1,1 közötti R mutatót mért az elmúlt héten.

Kapcsolódók

Kimaradt?