banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

A brit egészségügyi miniszter szerint az oltások védenek az indiai variáns ellen is

Fotó: MTIAz új típusú koronavírus indiai variánsa a jelek szerint más változatoknál könnyebben terjed, azonban egyre nagyobb bizalommal kijelenthető, hogy az oltások e variáns ellen is védelmet nyújtanak - mondta vasárnap a brit egészségügyi miniszter.

Matt Hancock a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott, hogy a hivatalosan B.1.617.2 megjelöléssel nyilvántartott indiai koronavírus-variáns több helyen, de kis számban okozott fertőzéseket Nagy-Britanniában. Hancock elmondta: az e variáns gócpontjának számító északnyugat-angliai Bolton városban jelenleg 18-an vannak kórházban a B.1.617.2 vírusváltozat okozta megbetegedéssel, és közülük egy kapta meg előzőleg a koronavírus elleni oltást, de gyenge egészségi állapotú páciensről van szó, aki több krónikus betegséggel küszködik. Az egészségügyi miniszter hangsúlyozta: az indiai vírusváltozat egyetlen halálesetet sem okozott azok körében, akiket beoltottak a koronavírus elleni vakcinával.

Matt Hancock határozott igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy helyénvalónak tartja-e a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások hétfőre tervezett jelentős enyhítésének végrehajtását. A miniszter úgy fogalmazott: bizalommal kijelentheti, hogy a tervezett enyhítési lépések végrehajthatók, de elővigyázatosnak kell lenni azzal kapcsolatban, hogy e lépéseket miként hajtják végre.

A brit kormány nyitási programja alapján hétfőtől az éttermek, a pubok és a bárok megnyithatják beltéri kiszolgáló helyiségeiket, kinyithatnak a mozik, a színházak, a koncerttermek, a múzeumok és a stadionok, ismét fogadhatnak vendégeket a szállodák és egyéb turisztikai szálláshelyek, és lehetővé válik a turisztikai célú utazás Nagy-Britannián belül. A vasárnapi BBC-műsorban Matt Hancock azt mondta: az elővigyázatosság ebben az esetben annak fontolóra vételét jelenti, hogy ha az időjárás engedi, továbbra is biztonságosabb az éttermek külső helyiségeiben leülni, mint belül, továbbra sem kell feltétlenül hosszabb időt mások szoros közelségében tölteni, és érdemes arra is figyelni, hogy a beltéri helyiségek jól szellőzzenek.

A brit kormány négy lépésből álló nyitási menetrendjének végső, június 21-i időpontjában minden, akkor még érvényben jogi korlátozás megszűnne. Arra a kérdésre, hogy ez az időpont teljesíthető lesz-e, a brit egészségügyi miniszter a vasárnapi BBC-műsorban elmondta: a kormány egy héttel korábban, június 14-én jelenti be az erről szóló döntést.

John Edmunds, a brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) tagja ugyanebben a BBC-műsorban kijelentette, hogy az indiai variánssal foglalkozni kell, de pánikra nincs ok. Edmunds professzor hangsúlyozta: az ország sokkal jobb helyzetben van most, mint amikor az év elején az először Délkelet-Angliában azonosított kenti vírusváltozat kezdett terjedni, mivel az oltási program lendületesen halad és már csak kevesen vannak kórházban a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegség miatt.

A brit egészségügyi minisztérium legutóbbi adatai szerint a 67 milliós országban jelenleg 991 pácienst kezelnek kórházban Covid-19 betegséggel. Nyolc hónapja most először csökkent ezer alá a kórházi kezelésre szoruló Covid-19-betegek száma Nagy-Britanniában. Januárban, a brit koronavírus-járvány tetőzésének idején csaknem 40 ezren voltak kórházban a koronavírus-fertőzésből kialakult betegség miatt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?