Megnyitja kapuit a párizsi Notre-Dame: királyok és államfők érkeznek az ünnepségre

Nagyszabású ünnepséggel készülnek a párizsi Notre-Dame újranyitására. A hivatalos és egyházi ünnepségre december 7-én, szombaton kerül sor. Először Emmanuel Macron francia elnök mond beszédet a római katolikus méltóságok és a világ minden tájáról érkező politikusok, valamint a felújításhoz hozzájáruló adományozók előtt. A székesegyház ünnepélyes újranyitására a vallási elöljárók mellett királyokat, valamint állam- és kormányfőket is meghívtak.

Királyok és államfők is részt vesznek a Notre-Dame újranyitása alkalmából szervezett ünnepségen december 7-én, szombaton. Jelen lesz többek között Vilmos herceg, aki III. Károly királyt képviseli majd az eseményen, továbbá a belga király és királynő, valamint a spanyol király is. Diplomáciai források szerint Sonja Haraldsen norvég királynő, Joan-Enric Vives i Sicilia andorrai társherceg, II. Albert herceg, Henri luxemburgi nagyherceg és felesége, Mária Terézia, valamint Tamim bin Hamad Al Thani, Katar emírje és a székesegyház védnöke is tiszteletét teszi – írta a Le Figaro

A Notre-Dame 2019-ben égett le. Idén, 2024 decemberében újra megnyitja kapuit./ Fotó: Cathédrale Notre-Dame de Paris Facebook-oldala

Jelen lesz az eseményen Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke, de hivatalosan meg nem erősített sajtóinformációk szerint Elon Musk is vele tart, aki az elnökválasztás óta szinte mindenhova elkísérte t.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, akinek a jelenlétét korábban már bejelentették, nem vesz részt az ünnepségen. Ott lesz viszont a Német Szövetségi Köztársaság elnöke, Frank-Walter Steinmeier és az Olasz Köztársaság elnöke, Sergio Mattarella is megerősítette részvételét, akárcsak Denis Sassou-Nguesso, a Kongói Köztársaság elnöke, Félix Tshisekedi, a Kongói Demokratikus Köztársaság elnöke, Brice Oligui Nguema, a Gaboni Köztársaság elnöke, valamint több kelet-európai ország államfője.

Ferenc pápa nem lesz jelen az eseményen, de – mint Olivier Ribadeau-Dumas, a székesegyház rektor-érseke bejelentette – felolvassák majd Ferenc pápa Párizs érsekének küldött, a francia népnek címzett üzenetét. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?