Meghalt a vasárnapi ralibalesetben súlyosan megsérült kislány

Ezzel ötre emelkedett a magyarországi autóverseny halálos áldozatainak a száma.

Kedden délelőtt meghalt az a kislány, aki súlyos sérüléseket szenvedett a vasárnapi Esztergom-Nyerges Rally során – közölte a Facebookon Magyar Nemzeti Autósport Szövetség volt elnöke. A gyerek az ötödik halálos áldozata a tragédiának, írja a 24.hu.Fotó: Facebook/Oláh Gyárfás

Oláh Gyárfás azt írta, hogy „mérhetetlen gyász, de ugyanakkor hallgatva a nyilatkozatokat düh van bennünk, próbálunk válaszokat kapni miértekre és hogyanokra.” Hozzátette: osztoznak a hozzátartozók gyászában.

A tömegszerencsétlenséget az okozta, hogy az egyik versenyautó letért a kijelölt útszakaszról és a nézők közé csapódott. Négy ember a helyszínen életét vesztette, ketten, köztük az időközben elhunyt kislány, életveszélyes sérüléseket szenvedtek.

Kapcsolódók

Kimaradt?