Három férfi és egy nő vesztette életét a vasárnapi ralin

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Három férfi és egy nő vesztette életét és nyolcan sérültek meg a vasárnapi Esztergom-Nyerges Rallyn történt balesetben, amelyben egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott. A rendőrség a baleset körülményeit büntetőeljárásban vizsgálja – közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel. Azt írták, ketten életveszélyes, öten súlyos sérüléseket szenvedtek, egy ember könnyebben sérült. A halálos áldozatok között nincs gyermek.

A rendőrség a baleset körülményeit büntetőeljárásban vizsgálja. Halálos tömegszerencsétlenséget okozó,  foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt folytatnak eljárást ismeretlen tettes ellen – tudatták.A tájékoztatás szerint Lábatlan és Bajót között a 6-os kilométernél az egyik versenyautó letért a kijelölt útszakaszról, és az aszfaltozott úton, illetve az út menti füves területen tartózkodók közé hajtott. A baleset a nézők elől elzárt területen következett be, az ott tartózkodás tilalmára tábla is figyelmeztetett. A baleset miatt megszakították a versenyt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?