Meghalt Daniel Ellsberg, a Pentagon-iratok kiszivárogtatója

Felesége és fia közleménye szerint 92 éves korában elhunyt Daniel Ellsberg, aki márciusban közölte barátaival és támogatóival, hogy hasnyálmirigyrákja miatt 3–6 hónapja lehet hátra – írta meg a 444.hu.

A Pentagon egyik vezető szakértőjeként 43 kötetnyi szigorúan titkos elemzést és kormányzati dokumentumot adott át a sajtónak, amelyek az egymást követő amerikai elnökök addig elképzelhetetlen mennyiségű és minőségű hazugságát leplezték le. És azt is, hogy egy megnyerhetetlen háborúban vesztette életét több millió vietnami civil és több tízezer amerikai katona. Ami a publikálást követő napokban történt, az alapvetően határozta meg, ahogy a szólásszabadságról, média és hatalom viszonyáról, a szivárogtatásokról, a demokráciáról, a háborúról és úgy általában a politikáról gondolkodunk.

Fotó forrása: Wikipedia

Tette miatt bíróság elé kellett állnia, a kémtörvény megsértésén kívül lopással és konspirációval vádolták. A Nixon-adminisztráció meglehetősen mocskos trükköket alkalmazott Ellsberg ellen, jogszerűtlenül hallgatták le, orvosi leleteket gyűjtöttek róla, hogy besározzák, és még egy érintett bírót is megkörnyékeztek egy zsíros állással. Amikor ezekről értesült, a bíróság az egész pert érvénytelennek nyilvánította – foglalta össze a 444.

Halála előtt nem sokkal a New York Timesnak adott interjújában arról is beszélt, hogy úgy látja, a világ nem tud megbirkózni a klímaválsággal.

Kapcsolódók

Kimaradt?