FRISSÍTVE – Lövöldözés miatt kedden lezárták a Pentagon épületét

FRISSÍTVE: Lövöldözés miatt, amerikai idő szerint kedden délelőtt lezárták az Amerikai Védelmi Minisztérium, a Pentagon épületét.

Az első tájékoztatások szerint a közeli metró-, és buszállomásnál történt lövöldözésben többen megsérültek, egy rendőr is van a sebesültek között, a gyanúsított pedig elmenekült. A Pentagon védelmi ügynöksége (PFPA) Twitter-üzenetében nem árult el részleteket, csupán annyit közölt, hogy „a Pentagon épületét a virginiai Arlingtonban – az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának központjában – lezárták a létesítmény állomásán történt incidens miatt".

Az incidensről ellentmondásos hírek láttak napvilágot a sajtóban. A Politico című lap riportere például a PFPA forrásaira hivatkozva arról számolt be, hogy a lövöldözőt a Pentagon egyik rendőre ártalmatlanította, így az nem jutott be az épületbe. Hozzátette, hogy az eset során egy másik tiszt is megsérült, akit orvosi ellátásban részesítenek. A késő délutáni hírek szerint az egyik rendőrtiszt a lövöldözésben meghalt, a másikukat pedig súlyos állapotban kórházban ápolják.

Az Arlingtoni Tűzoltóság és Sürgősségi Orvosi Szolgálat a Twitteren megerősítette, hogy több ember is kórházi ápolásra szorul. A helyi média arról számolt be, hogy a gyanúsított metróval elmenekült a szövetségi főváros, Washington DC irányába. A hatóságok óvatosságra intették a helybélieket, figyelmeztetve őket arra, hogy az elkövető vérfoltos fehér trikót és sötét színű nadrágot visel.    

A Pentagon közleményben jelezte, hogy a létesítményt „rendőri intézkedés" miatt zárták le, majd elrendelték, hogy a metrószerelvények és a buszok a rendőri intézkedés ideje alatt ne álljanak meg, és haladjanak át az állomáson. A támadó, vagy támadók kilétét és indítékait nem hozták nyilvánosságra.

Az interneten közzétett felvételeken az látható, ahogy a rendőrség és a mentőszolgálat járművei a tranzitközpont felé sietnek, amely mindössze néhány méterre van a Pentagon épületétől. Egyes beszámolók szerint rendőrkutyákat is bevetettek, hogy robbanóanyagok után kutassanak.

A PFPA helyi idő szerint dél körül közzétett Twitter-üzenetében megerősítette, hogy „az incidens helyszíne biztonságos", és a lezárást nem sokkal később fel is oldották. Az ügynökség ugyanakkor hozzátette: a létesítmény még mindig „aktív bűnügyi helyszín”, és arra kérte az embereket, hogy tartsák magukat távol a tranzitközponttól. A helyi beszámolók szerint a lezárás komoly közlekedési fennakadásokat okozott a szövetségi főváros környékén.

Amerikai sajtójelentések szerint Lloyd Austin védelmi miniszter és Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője a lövöldözés idején a Fehér Házban tartózkodott és találkozón vett részt Joe Biden amerikai elnökkel.

Kapcsolódók

Kimaradt?