Megerősítették Ratko Mladic életfogytig tartó szabadságvesztését

Mladic az ítélet kihirdetésekor | Fotó: Agerpes/EPAAz ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) keddi döntésében elvetette a népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt 2017-ben elítélt Ratko Mladic fellebbezését, és megerősítette a volt boszniai szerb hadseregparancsnok életfogytig tartó szabadságvesztését elrendelő ítéletet.

Mladic a 2017-ben hozott, életfogytig tartó szabadságvesztést elrendelő ítélet ellen a következő év márciusában nyújtott be fellebbezést, az ENSZ felügyelete alatt működő nemzetközi ügyészség tavaly augusztusban azonban a határozat fenntartását kérte.

Az ítélet kihirdetését az eredeti ügyrend szerint tavaly márciusra ütemezték, azonban el kellett halasztani, egyrészt mivel Mladic műtéten esett át, másrészt a koronavírus okozta járványhelyzet miatt. A hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmus keddi közleménye szerint további fellebbezésnek nincs helye, az ítélet jogerős.

banner_CWwM41Jw_300x250.5c.jpg
banner_oBiuco14_970x250.1.jpg
banner_b5qnrxfI_728x90.5a.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?