Életfogytiglanra ítélte a hágai törvényszék Ratko Mladicot

Az ellene felhozott tizenegy vádpontból tízben bűnösnek találta és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnokot szerdán az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT).     

Az NT elnöklő bírája, a holland Alphons Orie által ismertetett ítélet szerint Mladic a többi között a srebrenicai népirtásért is felelős, amelyben a boszniai szerb erők mintegy nyolcezer boszniai férfit és fiút gyilkoltak meg.     

A "Balkán mészárosának" is nevezett egykori parancsnok elleni vádiratban kétrendbeli népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények - egyebek mellett gyilkosság, deportálás, kényszerkitelepítés, üldözés, túszejtés - szerepeltek. A bűncselekmények az 1992-1995-ös, mintegy százezer halottat követelő boszniai háború idején történtek.

Az ügyben eljáró háromtagú bírói testület ugyanakkor nem állapította meg Mladic felelősségét a népirtással kapcsolatos másik vádpontban, miszerint a boszniai szerb hadsereg népirtást követett el a muzulmánok és horvátok ellen hat másik településen. „Az elkövetett cselekmények az emberiség által ismert legszörnyűbb bűntettek közé tartoznak” – mondta Orie.

Az ítélethirdetésen a most 74 éves Mladic rosszullétre panaszkodott, ezért hosszú szünetet tartottak, ezt követően pedig a vádlott ügyvédje az ülés elnapolását kérte védence magas vérnyomására hivatkozva. A kérelmet elutasították, mire Mladic felállt, és kiabálni kezdett, hogy "ez mind hazugság, maguk mind hazudnak", ezért végül kivezették a teremből, és nélküle folytatódott az ülés.

 

A per során közel hatszáz tanút hallgattak meg és tízezer tárgyi bizonyítékot mutattak be, a vádlott viszont ártatlannak vallotta magát és a felmentését kérte. A bírósági ítéletet sokak borítékolhatónak tartották, szerintük a valódi kérdés inkább az volt, hogy a vádpontok közül hányat találnak majd bizonyítottnak.

„Nem vagyok meglepve, a bíróság teljesen elfogult volt már a legelejétől fogva" - jelentette ki Mladic fia az ítélethirdetés után. Később Mladic ügyvédje bejelentette, hogy fellebbezést fognak benyújtani az elsőfokú ítélet ellen. A hágai bíróság azonban decemberben befejezi működését, és mandátumának lejárta után a fennmaradó ügyeket az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) veszi át.

A törvényszék épülete előtt nagyjából százan tüntettek azért, hogy végre felelősségre vonják Mladicot. Helyszíni tudósítások szerint volt egy kisebb összetűzés is, amikor megjelent egy szerb zászlót lengető férfi, akitől az egyik demonstráló elvette a lobogót.

Bosznia-szerte feszült figyelemmel követték a hágai ítélethozatalt, Srebrenicában így fogadták a balkáni mészáros ellen hozott ítéletet.

Ratko Mladicot több mint egy évtizedes bujkálás után, 2011-ben fogták el és adták ki a szerb hatóságok az NT-nek. A srebrenicai mészárlás másik fő felelősének tekintett Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt tavaly 40 év börtönre ítélték Hágában. Mladic megítélése Bosznia-Hercegovinában és Szerbiában a mai napig vitatott. Bosznia-Hercegovina többségében bosnyákok és horvátok lakta részében egyértelműen háborús bűnösnek tartják, míg a szerbek lakta boszniai Szerb Köztársaságban inkább hősként tekintenek rá.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?