Félrekezelték Hollandiában a „balkáni mészárost”?

A háborús bűnök miatt novemberben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt Ratko Mladic ideiglenes szabadon bocsátását követeli az ügyvédje azzal az indokkal, hogy a boszniai szerbek egykori katonai vezetőjét betegsége miatt Szerbiában gyógykezeljék - közölte a Vecernje Novosti című belgrádi napilap csütörtökön.

Dragan Dan Ivetic ügyvéd a lapnak elmondta, három kérvényt küldött Hágába, amelyekben azt követeli, hogy nyilvánítsák semmissé a Mladic elleni elsőfokú ítéletet, négyhónapos gyógykezelésre engedjék Szerbiába a volt katonai parancsnokot, valamint hogy induljon vizsgálat a sheveningeni börtön orvosai ellen, mert eddig félrekezelték a beteget. 

Ratko Mladic védői több hónapon át követelték a börtöntől és a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszéktől, hogy szerb orvosok vizsgálhassák ki a fogva tartottat, kérésüket azonban csak decemberben teljesítették. A szerb orvosok két napon át vizsgálták Mladicot, majd megállapították, hogy több agyvérzése volt, mellkasi fájdalmai vannak, rendkívül magas a vérnyomása és a demencia jelei is kimutathatók rajta. Mint mondták, ezekből az információkból semmi nem szerepelt Mladic orvosi kartonjában, ami azt jelenti, hogy a börtönorvosok szándékosan eltitkolták állapotát. 

A szerb orvosok és az ügyvédek szerint Ratko Mladic olyan rossz egészségügyi állapotban van már hónapok óta, hogy perét nem lett volna szabad megtartani novemberben, az elsőfokú ítéletet, vagy akár az egész tárgyalást pedig semmissé kell nyilvánítani, mert megállapítható, hogy a volt katonai parancsnok nem volt olyan állapotban, hogy követni tudja a meghallgatásokon elhangzottakat. 

Darko Mladic, az elítélt fia szerint az orvosok azért titkolták el apja állapotát, hogy mindenképpen ítéletet hirdethessen ellene a Nemzetközi Törvényszék. 

A Nemzetközi Törvényszék november 22-én az ellene felhozott tizenegy vádpontból tízben bűnösnek találta és életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnokot. Mladicot a többi között a srebrenicai népirtásért is felelősnek találták, amelyben a boszniai szerb erők mintegy nyolcezer boszniai férfit és fiút gyilkoltak meg. Ezt tartják a második világháború óta elkövetett legnagyobb mészárlásnak Európában. A "Balkán mészárosának" is nevezett egykori parancsnok elleni vádiratban kétrendbeli népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények - egyebek mellett gyilkosság, deportálás, kényszerkitelepítés, üldözés, túszejtés - szerepeltek. A bűncselekményeket az 1992-1995-ös, mintegy százezer halottat követelő boszniai háború idején követték el.

Kapcsolódók

Kimaradt?