Madridban is betiltják a bérelhető elektromos rollereket

Madridban betiltják a mobilalkalmazásokon keresztül bérelhető elektromos rollereket, miután az üzemeltetőknek nem sikerült korlátozniuk az ügyfelek közlekedését és a parkolást sem tudták ellenőrizni.

Madrid polgármestere közölte, hogy a Lime, a Dott és a Tier Mobility engedélyét októbertől visszavonják, és a város nem tervezi új engedélyek kiadását más üzemeltetőknek – mondta José Luis Martínez-Almeida.

Fotó: Kiss Gábor

Mint ismert, az elektromos rollerek használata világszerte ellenérzéseket váltott ki a városokban a vakmerő vezetés és a felhasználók egy részének véletlenszerű parkolása miatt. Az elmúlt évben több európai főváros is korlátozásokat vezetett be, illetve betiltotta az elektromos rollerek bérlését azzal az indokkal, hogy azok veszélyesek a gyalogosokra és a közlekedésre.

Romániában Konstanca az első város, ahol visszavonták két olyan cég működési engedélyét, amelyektől elektromos rollereket kölcsönözhettek a városban élők.

Emellett Párizs és Koppenhágában is betiltották a rollerek bérlését, Londonban pedig azoknak, akik bérelni akarnak, 18 év felettinek kell lenniük és jogosítvánnyal kell rendelkezniük.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?