Letartóztatták a Los Angeles-i segédpüspök meggyilkolásával gyanúsított férfit

A meggyilkolt Los Angeles-i segédpüspöknek dolgozott a bűncselekménnyel gyanúsított férfi, akit hétfő reggel tartóztattak le – jelentette be Los Angeles megye rendőrségi vezetője.

Robert Luna seriff elmondta, hogy a 65 éves Carlos Medinát, a meggyilkolt egyházi vezető házvezetőnőjének férjét vették őrizetbe, aki korábban szintén dolgozott David O'Connell segédpüspöknek.

Fotó: Pexels

A hatóság először csak a gyanúsított letartóztatásának tényét közölte, majd a hétfő este tartott részletes tájékoztatón az is kiderült, hogy a gyanúsítottat lakossági bejelentésre tartóztatták le, amely szerint Medina „irracionálisan” viselkedett, és arról beszélt, hogy a későbbi áldozat pénzzel tartozik neki. A gyanúsított otthonában két lőfegyvert foglaltak le, azt egyelőre vizsgálják, hogy a bűncselekmény elkövetéséhez használt fegyver is köztük van-e.

David O'Connell római katolikus segédpüspököt szombaton Los Angeleshez közeli otthonában találta meg holtan, lőtt sebekkel a kiérkező rendőrség.

A bűncselekmény megrázta a Los Angeles körüli vallásos közösséget, amelynek ismert és népszerű tagja volt az írországi születésű segédpüspök, aki aktív szerepet vállalt a bevándorló közösségek integrálásában.

David O'Connell 45 éven keresztül szolgált papként, Ferenc pápa 2015-ben nevezte ki az Egyesült Államok legnagyobb érseksége, a Los Angeles-i érsekség egyik segédpüspökévé.

Éveken keresztük dolgozott Los Angeles déli részén, ahol a bandaerőszak megelőzését tartotta egyik feladatának. Az 1990-es évek elején, a faji ellentétek kiéleződése idején aktív szerepet vállalt a feszültség csökkentésében. Az 1992-es zavargások alatt békeközvetítőként lépett fel a hatóságok és a helyi lakosság között, miután a Rodney King halálával vádolt négy rendőrt az esküdtszék felmentette.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?