FRISSÍTVE – Mégsem a családirtó francia férfit fogták el Skóciában

FRISSÍTVE: A DNS-vizsgálat alapján mégsem azt a férfit fogták el pénteken a glasgow-i repülőtéren, aki a gyanú szerint az egész családját kiirtotta 2011-ben Nantes-ban, majd nyoma veszett – közölték szombaton francia rendőrségi források.

Nem egyezett a Skóciában őrizetbe vett férfi DNS-mintája annak a Xavier Dupont de Ligonnes-nak a DNS-ével, akit nyolc éve keresnek felesége és négy gyermeke meggyilkolása ügyében.

Pénteken a francia hatóságok még azt közölték, hogy az egész Franciaországot megrázó 2011-es gyilkosságok erősen feltételezhető elkövetője, Xavier Dupont de Ligonnes került őrizetbe Glasgow-ban egy névtelen bejelentés alapján, miután először valóban úgy tűnt, egyezik a repülőtéren elfogott és a gyanúsított férfi ujjlenyomata. Rövidesen azonban kiderült, hogy csak részleges egyezésről van szó, és a DNS-teszt negatív lett.

A nyolc évvel ezelőtti bűntényre akkor derült fény, amikor a család házának verandája alól előkerült a feleség és a négy gyerek holtteste, valamint a család két kutyájának teteme. A férjnek azóta nyoma veszett, a rendőrség őt tartja a gyilkosságok fő gyanúsítottjának. Később ugyanis kiderült, hogy az apa anyagi gondokkal küzdött, és beiratkozott egy helyi lövészklubba. A rendőrség egy 2010-ben kelt üzenetét is megtalálta, amelyben a férfi azt írta, hogy végezni akar a családjával.

Kapcsolódók

Kimaradt?