banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Leállították a baltimore-i hídomlásban eltűnt emberek utáni kutatást

A hatóságok kedden helyi idő szerint az esti órákban leállították a kutatást baltimore-i hídomlásban eltűnt hat ember után, akiket feltételezett halálos áldozatnak nyilvánítottak, írja az MTI.

Kedden kora hajnalban a Baltimore-i öböl fontos hídja, a Francis Scott Key Bridge pillanatok alatt omlott össze, miután nekiütközött egy óriási, meghibásodott konténerszállító.

A parti őrség kedd esti sajtótájékoztatóján közölték: nem feltételezhető, hogy túlélőket találnak, a további kereső munkát pedig a romló látási és időjárási viszonyok, valamint a víz hőmérséklete is akadályozza.

Roland Butler, Maryland rendőrség vezető nyomozója hozzátette, hogy a víz tele van törmelékkel és a híd acélroncsaival, a hajótestről pedig konténerek lógnak a víz fölé, ami veszélyessé teszi búvárok munkáját. Kérdésre válaszolva elmondta: jelenleg semmi nem támasztja alá azt, hogy a baleset idején jármű közlekedett volna a hídon, mert a forgalmat időben sikerült leállítani, rögtön miután a hajó vészjelzést adott le.

Joe Biden amerikai elnök minden lehetséges segítséget kilátásba helyezett a katasztrófa utáni helyreállításhoz és újjáépítéshez.

Pete Buttigieg közlekedési miniszter a híd összeomlását „egyedi körülményként” értékelte, és szintén ígéretet tett arra, hogy szövetségi források válnak elérhetővé Maryland állam számára. Megjegyezte: nincs olyan híd, ami képes lett volna ellenállni egy akkora közvetlen becsapódásnak, amit egy akkora hajó okoz, mint az itt szerepet játszó konténerszállító.

A katasztrófa körülményeinek vizsgálatát az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület vezeti, amelynek igazgatója közölte: a nyomozás részletesen kitér majd a szingapúri zászló alatt hajózó Dali nevű konténerszállító dokumentumaira, műszaki állapotának és felülvizsgálatának múltjára.

Jennifer Homendy jelezte, hogy a pontos történéseket illetően fontos válaszokat ad majd a hajó hangrögzítőjének felvétele.

A hajó műszaki ellenőrzésének dokumentumai szerint 2015 és 2023 között 27 alkalommal zajlott felülvizsgálat, amelyek során kétszer találtak hiányosságot. A legutóbbi ellenőrzést az amerikai parti őrség végezte tavaly szeptemberben New York-ban, amikor nem állapítottak meg hiányosságot – derül ki a nyilvános iratokból.

A hajót üzemeltető Synergy Marine PTE Ltd. közleményben tudatta: a hajó legénysége és a kormányhídon a kifutás idején szolgálatot teljesítő két révkalauz is épségben van. Hozzátették azt is, hogy mindenben együttműködnek a szövetségi hatóságokkal a vizsgálat során.

A Francis Scott Key Bridge összeomlása miatt le kellett állítani Baltimore kikötőjének forgalmát, ami az Egyesült Államok keleti partjának meghatározó közlekedési csomópontja, különösen a mély vize miatt, ami nagy tengerjárók számára is járhatóvá teszi.

Ben Cardin, Maryland állam szenátora a helyszín közelében tartott tájékoztatón hangsúlyozta: a kikötő újranyitásának prioritásnak kell lennie, mert az kulcsfontosságú a régió gazdasága számára, de az egész országban éreztetheti hatását a szállítási lánc megakadása révén.

Wes Moore, Maryland állam kormányzója arra tett ígéretet, hogy a hidat biztonságosabban és ellenállóbban építik újjá, de hozzátette, hogy hosszú munkára kell számítani.

A híd megsemmisülése egyben fontos közúti közlekedési útvonalat is megszüntetett a régióban, ami a főváros, Washington, valamint Philadelphia és New York között is fontos közlekedési folyosó, és kiesése az alternatív útvonalakon torlódásokat okozhat a közelgő húsvéti hétvégén.

A Francis Scott Key Bridge megnyitásának 47. évfordulójáról néhány napja, március 23-án emlékezett meg a Maryland-i közlekedési adminisztráció. A Patapsco folyó torkolata felett ívelő több mint két és fél kilométer hosszúságú híd építését 1972-ben kezdték és 1977-ben fejezték be. A hidat a világ legnagyobb több támaszú rácsszerkezetű építményei között tartották számon, amelynek legszélesebb nyílása 366 métert fogott át. Középső részén 56 méterrel magasodott a víz fölé.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?