Lakásbővítéssel kapcsolatos „mulasztásáról" is kérdezték Mînzatut

Élete eddigi „legintenzívebb és legösszetettebb” vizsgájának nevezte kedd este Roxana Mînzatu az Európai Parlament illetékes bizottságai előtti meghallgatását.

A román biztos a sajtónak elmondta, hogy három órán keresztül mintegy 50 kérdést tettek fel neki a képviselők. „A végén többen megöleltek és megtapsoltak, de azt hiszem, meg kell várnunk a szavazást, hogy megtudjuk, mennyire jártam sikerrel” - jelentette ki. Az Agerpres által idézett Roxana Mînzatu elmondta, hogy hajlandó a sajtó rendelkezésére bocsátani azt a kulturális minisztérium által kiállított dokumentumot, amelyik igazolja, hogy a 2009-ben Brassóban vásárolt lakása nem műemlék épület. Azt azonban elismerte, hogy csak minisztériumi engedéllyel lett volna jogosult az ingatlan bővítésére, mert a ház Brassó történelmi központjában található.

Roxana Minzatu kijelentette: a lakásbővítéssel kapcsolatos mulasztása „sebezhetővé tette” őt a meghallgatáson Fotó: Roxana Minzatu Facebook oldala

Kérdésre válaszolva a biztosjelölt kijelentette, hogy „sajnos” a lakásbővítéssel kapcsolatos mulasztása „sebezhetővé tette” őt a meghallgatáson. Mînzatu szerint az EP-képviselők számára bonyolult feladat volt a munkahelyekről, a szociális jogokról, az oktatásról és a válságra való felkészülésről egyszerre tárgyalni. „Éreztem a teremben, hogy ezekről a kérdésekről külön-külön vitákat szerettek volna, de a válaszaimat a reakcióikból ítélve végül kedvezően fogadták” - magyarázta. Arra a kérdésre, miszerint miként venné rá az érdekelt feleket, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek a szociális jogok európai pillérére vonatkozó új cselekvési terv kidolgozásához, Mînzatu azt válaszolta: nem gondolja, hogy nehéz lenne meggyőznie őket erről.

Miután sokáig úgy túnt, hogy eldőlt, Victor Negrescut jelöli Marcel Ciolacu miniszterelnök uniós biztosnak, a kormányfő szeptemberi, brüsszeli tárgyalásai után változott a helyzet. Azt követően született a döntés Roxana Mînzatu jelöléséről. A változásnak köze lehet ahhoz, hogy Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök azt kérte a tagállamoktól, két jelöltet, egy férfit és egy nőt állítsanak a biztosi posztra, de ezt az elvárást figyelmen kívül hagyták az uniós országok. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?