Kövér László: Európa legyen az európaiaké!

A magyar nemzetpolitika álláspontja nem lehet más, mint hogy Európa legyen az európaiaké – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülésén.

Kövér László arra szólított fel: adják vissza az európai emberek jogát arra, hogy demokratikusan eldönthessék, háborút vagy békét akarnak-e. Dönthessenek szabadon arról, hogy kit engednek be Európába és kit nem, és arról, hogy normalitásban vagy abnormalitásban akarnak-e élni – írja az MTI.

Kiemelte: ma még az Európai Unió minden tagállamában kivétel nélkül társadalmi többségben vannak a normalitás hívei. Az Európai Uniónak akkor, és csak akkor van jövője, ha a normalitás európai társadalmi többsége politikai többséget is tud szerezni – rögzítette. Aláhúzta: ha nem, az Európai Unió – mint a modern kori európai történelem legígéretesebb demokratikus terve – diktatúrába fullad, és Európán kívüli érdekek cselédjévé válik.

A következő években a magyar nemzeti politika, és ezen belül a KMKF feladatának nevezte, hogy a normalitás nemzeti többségét őrizve és erősítve keressék a lehetséges együttműködést azokkal, akik velünk együtt nem akarják, hogy nemzeteink eltűnjenek, az Európai Unió pedig zsarnokságba vagy anarchiába süllyedjen.

Fotó: archív. Fottás: MTI

„Próbáljuk meg talpra állítani az Európai Uniót! Talán sikerül” – fogalmazott. Hangsúlyozta: bárhogyan is alakul, mi, magyarok minden körülmények között maradjunk talpon.

Kövér László szerint a mai világban talpon maradni politikai értelemben azt jelenti, hogy minden körülmények között megőrzik a magyar állam szuverenitását és a szülőföldjén élő külhoni magyar közösségek politikai cselekvőképességét. Ezen kettős célhoz ugyanazon eszköz vezet: a nemzeti érdekérvényesítő politika fenntartása az anyaországban és a külhoni magyarság körében.

Kijelentette: Európának fel kell ismernie, hogy ami ma történik az európai nemzeti kisebbségekkel, az fog történni holnap vagy holnapután az európai nemzeti többségekkel is. Ha ma a közel 50 milliós lélekszámú, európai szülőföldjén számbeli nemzeti kisebbségben élő őshonos európai emberek – akik választópolgárok és adófizetők – kevesebb jogot, jogvédelmet kapnak az Európai Uniótól, mint az ide érkező illegális bevándorlók, akkor holnap vagy holnapután az európai nemzeti többségek is erre a jogfosztott sorsra fognak jutni – mondta.

Kitért arra is: az elmúlt hónapokban korábban soha nem tapasztalt hevességű médiatámadás zajlott a KMKF külhoni tagszervezetei, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a felvidéki Magyar Szövetség és a Vajdasági Magyar Szövetség ellen, amelyek kétségbe vonták az etnikai politizálás létjogosultságát, idejétmúltnak és haszontalannak minősítették a kisebbségi magyar politikai szervezetek munkáját, és nyilvánvaló céljuk az volt, hogy a külhoni magyar választópolgárokat demoralizálják, eltántorítsák a külhoni magyar pártokra való szavazástól.

Az újdonság az volt, hogy ezeket zömében külhoni magyar szerkesztőségek hajtották végre, amelyek mindannyian „függetlennek” minősítik önmagukat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?