banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Magyar Becsületrenddel tüntette ki Böjte Csaba szerzetest Novák Katalin köztársasági elnök

Egy nemzetnek szüksége van példaképekre - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök augusztus 20-án Esztergomban, a Magyar Szent István Rend és a Magyar Becsületrend átadásakor. Kitüntetést vehetett át Karikó Katalin kutatóbiológus és Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, illetve Böjte Csaba ferences szerzetes.

Olyan példaképekre van szükség, akikkel egy nyelvet beszélünk, akikkel közös a történetünk, akik olyanok, mint mi, mégis többek és jobbak nálunk. Akikre úgy nézhetünk fel, hogy közben bennük magunkra ismerünk – mutatott rá Novák Katalin.

A köztársasági elnök kiemelte: mindhárom díjazottnak fontos a magyarsága, a közösségért dolgoznak, munkájukat szolgálatnak is tekintik. Közös bennük az emberségük, a család fontossága, s hogy mindannyian az egy mindenkiért elv szerint élik életüket.

Fotók: MTI

Böjte Csaba az elismerést az erdélyi nehéz sorsú gyerekek felkarolásáért, humanitárius tevékenységéért, a gondviselés megélését segítő, nagy hatású tanításaiért és a magyar nemzet lelki megerősödését szolgáló életútja elismeréseként vehette át.

Csaba testvér kiemelte: a kapott elismerés azt mondja neki, hogy a legelesettebb gyerekek is értékesek a magyar nemzet számára, hiszen a magyar állam azt értékeli, hogy ő ezekhez a gyerekekhez hajolt le. Hozzátette: a díj nemcsak őt, hanem mindannyiunkat bátorít, hogy „merjünk bekopogtatni a falu végi otthonokba és megszólítani az ott élő gyerekeket, merjünk életközösséget vállalni velük”, bízva abban, hogy   hasznos tagjaivá válnak a társadalomnak.

A ferences szerzetes úgy fogalmazott: „teremtő tekintettel kell egymásra nézzünk”. A gyerek ugyanis a felnőtt szemének tükrében látja magát. „Ha a szemembe néz és azt látja, hiszem, hogy meg tudja csinálni, akkor elindul, nekiáll”, és valóban képes lesz rá. A kis sikerélményekből építkezik aztán, és egyre nagyobb és nagyobb dolgokat vállal majd. Így fejlődünk mindannyian. „Ezért ezzel a bizalommal kell egymást, a nemzetünket és a jövőt is szemléljük”. „Hiszen Isten nem azt mondta, hogy készüljünk a világ végére, hanem hogy imádkozzunk, hogy jöjjön el az ő országa” – tette hozzá.

A terveiről szólva Böjte Csaba elmondta, „nagyapai üzemmódra szeretne váltani”. Ő és munkatársai közel hatezer gyereket neveltek fel, közel 2ezer unoka is van már” és nem nagyon akarnak új gyereket befogadni, inkább a kirepülteket szeretnék utógondozni.

Abban szeretném segíteni az alapítvány otthonaiban felnőtt gyerekeket, hogy családot alapítsanak, akiknek pedig már van, azok ne sodródjanak el a feleségük, férjük mellől és szépen tudják nevelni a gyerekeiket – mondta. Böjte Csaba szólt arról is, hálás az általa gondozott gyerekeknek, hogy hagyták magukat tanítani, hogy meghallgatták a jót, a szépet.

A ferences szerzetes köszönetet mondott a kollégáinak is, akik az elmúlt 30 évben akár hetekig, hónapokig önkéntesként, akár évekig, évtizedekig munkatársakként dolgoztak az alapítvány otthonaiban. Szeretné – jegyezte meg –, ha le lehetne „nyírogatni” a díj szélét, és mindegyiküknek adni belőle egy darabot.

Kapcsolódók

Kimaradt?