Böjte Csaba a kantai Szentháromság templomban tart szentmisét

Június elsején szentmisét tart Böjte Csaba atya a kantai Szentháromság római katolikus templomban, majd okleveleket osztanak ki a Dévai Szent Ferenc Alapítvány szakképzésen átesett végzőseinek. Az eseményen Csák János, Magyarország kultúráért és innovációért felelős minisztere is jelen lesz, aki az ősszel induló kézdivásárhelyi szakoktatásról is beszámolt.

Csák János miniszter Böjte Csaba, Bokor Tibor polgármester és Fejér László Ödön szenátor társaságában | Fotó: A szerző felvétele

Magyarországi kormánytámogatás révén újult meg Kézdivásárhely egyik legrégebbi műemléképülete, a kantai minorita rendház. Az óriási épületet a római katolikus egyház a Böjte Csaba által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány ügykezelésébe adta át, a szervezet pedig azon volt, hogy azt élettel töltse meg. Több lehetőség felmerült, amelyekből végül a veszprémi SZC SÉF Vendéglátás-Turizmus Technikum és Szakképző Iskola kihelyezett képzése lép életbe ősztől kezdődően. Ez azt jelenti, hogy a céhes városban nívós pincér, szakács, cukrász és panzióvezetői képzések indulnak, a kezdeményezők ugyanis úgy ítélik: óriási potenciálja van a háromszéki turizmusnak, szükség van jól képzett szakemberekre.

Ennek kapcsán már több megbeszélés volt, a duális képzést pedig az anyaország is támogatja. Csák János már május negyedikén jelen volt Kézdivásárhelyen, csütörtökön pedig Pölöskei Gáborné Áder Annamáriával, a miniszter duális szakképzést felügyelő szakemberével közösen számolnak be a fejleményekről.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?