Kitiltották Magyarországról az ír zenekart – Nem léphetnek fel a Sziget fesztiválon

A kormány antiszemita gyűlöletbeszéd miatt kitiltotta Magyarország területéről a terroristákat támogató, Kneecap nevű ír együttest – írta meg a Magyar Nemzet csütörtökön.

Erről megjelent a hivatalos információ az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság oldalán.

Emlékeztetnek, hogy az idei Sziget Fesztiválra meghívott együttes egyik tagjának terrorizmus miatt kell felelnie a bíróságon.

Nem léphetnek fel a Sziget fesztiválon | Fotó: Kneecap Facebook oldalaA Kneecap tervezett magyarországi fellépése kapcsán zsidó szervezetek fejezték ki felháborodásukat, valamint liberális művészek sora írta alá azt a petíciót, amelyben a zenekar meghívásának visszavonását kérték a Sziget Fesztiváltól. E dokumentum arra hívta fel a figyelmet, hogy a szervezők súlyos erkölcsi felelősséget viselnek, amiért teret adnának egy „gyűlölködő, rasszista" zenekarnak, amely a Hamász által a Nova Fesztiválon elkövetett mészárlást már másnap ünnepelni kezdte – írja a Magyar Nemzet.

Tavaly novemberben a zenekar egyik tagja, Mo Chara egy londoni koncerten Hezbollah-zászlót lengetett, és a színpadon azt kiabálta: „Fel, Hamász! Fel, Hezbollah!". A jelenetet videófelvételek is megerősítették, Mo Charát később terrorcselekmény támogatása miatt hivatalosan is megvádolták és idén júniusban bíróság elé állították.

A zenekar miatt a Magyar Nemzeti Táncegyüttes lemondta a fellépését a Sziget Fesztiválon: közölték, csak abban az esetben változtatnak döntésükön, ha a szervezők visszavonják a Kneecap meghívását a rendezvényre.

Több neves nemzetközi fesztivál – köztük a spanyolországi Bilbao BBK Live és az ír Electric Picnic – is törölte a Kneecap fellépését. Mindezek ellenére a Sziget Fesztivál vezetése végül úgy döntött, hogy a tiltakozások és a közéleti nyomás ellenére sem törli a formáció előadását.

Róna Tamás, a Rabbitestület és a Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesület (ZSIMA) elnöke a zsidó közösség, a vallásos emberek és a békepártiak nevében is elhatárolódott attól, hogy a Kneecap fellépjen az idei Sziget Fesztiválon – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?