Kamikaze drónokat vásárol Magyarország

Magyarország kamikaze drónoknak is nevezett cirkáló lőszerekkel fejleszti haderejét – jelentette be pénteken Tusnádfürdőn Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere.

A MTI tájékoztatása alapján a tárcavezető a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor alkalmával arról számolt be, hogy lendületesen halad a magyar haderőfejlesztés, ezen belül az eszközfejlesztés.

Fotó: MTI/Veres Nándor

Kifejtette: a magyar haderő teljes átfegyverzéséről lehet beszélni, az elmúlt 6-8 évben beindult folyamat eredményeképpen az elavult szovjet technológia maradékát cserélik le újra. A magyar haderőfejlesztés európai, azon belül is német-francia irányultságot vett. 2021-ben az Egyesült Államokat megelőzve Magyarország volt a német hadiipar legfőbb vásárlója, tavaly pedig –mintegy egymilliárd euróval – a második legnagyobb Ukrajna után – részletezte Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Az eszközoldali fejlesztés folytatódik, mint mondta, Magyarország az orosz-ukrán háború katonai tanulságai alapján hozott döntést egy újabb csúcstechnológiás, izraeli technológián alapuló német-izraeli koprodukcióban gyártott eszköz, az úgynevezett cirkáló rakéták beszerzéséről. A tárcavezető a közmédiának elmondta: Magyarország a Rheinmetall - UVision konglomerátummal vásárol nagyon modern, nagy pontosságú csapásmérő képességgel rendelkező, célpont híján visszavonható drónokat.

„De a haderőfejlesztés egyéb aspektusai is folyatódnak, területvédelmi komponenssel egészítjük ki a hivatásos haderőt, így nemcsak a támaszpontszerűen jelen lévő high-tech eszközökkel felszerelt hivatásos katonák fogják az országot védeni, hanem az országban kapillárisszerűen, minden egyes járásban jelen lévő tartalékosokkal (.) a háttérobjektumok védelmével foglalkozó komponens is létrejön” – közölte a honvédelmi miniszter.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?