Izrael: gőzerővel oltanak, rövidesen véget érhet a járvány

Az országos zárlat nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket Izraelben.

Az izraeli hatóságok azt remélik, hogy hamarosan véget vetnek a koronavírus-járvány harmadik hullámának az idősek és a veszélyeztetett csoportok magas fokú oltásával. A jelentős javulást elsősorban attól várják, hogy legalább egyszer már beoltották a hatvan évesnél idősebbek több mint nyolcvan százalékát, sőt, a 70 és 80 év közöttieknek már a 92 százaléka kapta meg az oltás első, és 79,9 százaléka a második dózisát is.

„A 60 éves, és idősebb izraeliek fele már immunizált, vagyis eltelt egy hét a második beoltásuk után. Ez azt jelenti, hogy kevésbé fognak megfertőződni, mint korábban” - nyilatkozta Balitzer professzor, a Klalit nevű egészségbiztosító pénztár kutatási osztályának vezetője. „Mivel a megbetegedések több mint háromnegyede és a halálozások több mint kilencven százaléka ebben a korcsoportban történik, valószínűleg egyértelműen javuló tendenciát láthatunk majd, és a következő héten ez a tendencia világosabb lesz, mint eddig” - tette hozzá.

Izraelben mindeddig igen magas maradt az azonosított koronavírus-fertőzöttek napi száma a sikeres oltási kampány ellenére, és az egy hónapja megkezdett országos zárlat sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ezt sokan a járványügyi korlátozások be nem tartásának tulajdonítják (főként az ultraortodox településeken és lakónegyedekben), ugyanis a szélsőségesen vallásosak a tiltás ellenére tovább működtetik oktatási intézményeik jelentős részét.

A kormányzat elsősorban a koronavírus új, gyorsabban fertőző brit változatát teszi felelőssé a súlyos járványügyi adatokért, ugyanis szerintük a brit változat mutatható ki a járvány harmadik hullámában az összes izraeli eset mintegy felében, és az ultraortodox betegek többségénél. A szombati ünnepnapon a szokásosnál kevesebb, 34 931 embert oltottak be először, és 41 665-öt másodszor - három hét elteltével - a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyaggal. Az oltási kampány kezdete, december 20. óta 3 005 382-en (az ország lakosságának 32,61 százaléka) kapták meg az első, és 1 728 625-en a második dózis vakcinát is.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

   

Szombaton helyi mércével mérve igen kevés, mindössze 26 817 tesztből 2596 vírushordozót azonosítottak, ami 10 százalékos arányt jelent. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben tavaly február óta 4745-en haltak meg Izraelben.

(Nyitókép: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

Kimaradt?