Újra országos karantént vezetnek be Izraelben

A közel-keleti országban is megjelent az új koronavírus-mutáció.  

Kéthetes országos karantén kezdődik vasárnap Izraelben az új koronavírus-fertőzések meredeken emelkedő száma miatt, jelentette csütörtökön a Jediót Ahronót című újság hírportálja. Vasárnap délután ötkor veszi kezdetét A koronavírus járvány harmadik országos zárlata vasárnap délután veszi kezdetét. Az emberek ismét csak ezer méterre hagyhatják el otthonukat, az élelmet és gyógyszert árusító üzletek kivételével bezárják a teljes kiskereskedelmet.

A két hétre tervezett zárlatot meghosszabbítják újabb két héttel, ha nem éri el célját, a napi új fertőzések számának ezer alá csökkentését, és a fertőzés reprodukciós rátájának egy alá szorítását. Ismét tilos lesz más otthonában tartózkodni, és csak házhoz szállítással működhetnek a boltok, a vendéglők. A közösségi közlekedés is csak a szokásos járatok felével működhet vasárnap délutántól.

Zárt helyen tízen, nyitott területen, a szabad ég alatt egyszerre húszan tartózkodhatnak. A korábbi zárlatoktól eltérően nyitva maradhatnak az oktatási intézmények a negyedik osztályig, valamint az érettségi miatt a középiskolák utolsó két évfolyama, a többiek ismét távoktatással tanulnak.

Négy új izraeli fertőzött az egészségügyi minisztérium vizsgálata szerint az Egyesült Királyságban felfedezett új, különösen gyorsan terjedő koronavírus-mutációt hordozza szervezetében. Hárman közülük Angliából tértek haza, a negyedik viszont nem hagyta el az országot, és nem lehet tudni, hol kapta el a vírust.

Szerdán 91 ezer 174 tesztből 3 805 pozitívnak bizonyult, ami 4,3 százalékos arányt jelent. Március óta 385 022-en fertőződtek meg koronavírussal. Jelenleg 29 997 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben Izraelben február óta 3150-en haltak meg. Jelenleg 900 beteget ápolnak a kórházakban országszerte, közülük 497-en súlyos állapotban vannak, 117 embert kapcsoltak lélegeztetőgépre.

(Nyitókép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?