Izrael biztonsági kerítést épít Jordániával közös határán

Nemegyszer jelezte Izrael, hogy gyanújuk szerint Irán már csaknem két éve rendszeresen próbál fejlett fegyvereket csempészni Ciszjordániába a palesztin szélsőségesek és terroristák támogatására, időnként sikerrel, kihasználva a jordániai hatóságok gyengeségeit. Ennek megakadályozására építenek biztonsági kerítést - jelentette be Jiszráél Kac védelmi miniszter.

Az MTI által idézett tárcavezető közölte: "nem hagyhatjuk, hogy Ciszjordániában és menekülttáboraiban kialakuljon egy olyan helyzet, mint amilyen a Gázai övezetben kialakult" a Hamász palesztin iszlamista szervezet tavalyi terrortámadása előtt.

Irán csaknem két éve rendszeresen próbál fejlett fegyvereket csempészni Ciszjordániába |Fotó: MTI

A tárca azt is bejelentette, hogy megkezdik az új kerítés fejlett technológiai elemeinek, kameráinak, érzékelőinek gyártását, valamint a kerítés nyomvonalának kijelölését.

A jordániai határt hagyományosan csendesnek és biztonságosnak tekintik az 1995-ben megkötött békeszerződés óta, a két ország együttműködik a terrorizmus elleni küzdelemben is, megoszt hírszerzési információkat egymással. Izrael már számos alkalommal jelezte, hogy ennek ellenére veszélyt lát az iráni fegyverek becsempészésének lehetőségében.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az új kerítés megépítése miatt milyen változtatások lesznek az állami költségvetésben, de az építkezésre több tízmillió sékelt hagyott jóvá Becalel Szmotrics pénzügyminiszter, a telepesek pártjának vezetője. Joáv Galant korábbi védelmi miniszter is éveken át szorgalmazta csúcstechnológiás kerítés felhúzását a keleti határon, de Szmotrics akkor nem hagyta jóvá az ehhez szükséges összeget.

Az izraeli média emlékeztet arra, hogy Szmotrics üdvözölte Kac néhány napja bejelentett döntését, miszerint a palesztinok elleni erőszakkal vádolt telepeseket ezentúl nem tarthatják bírói ítélet nélküli, „adminisztratív fogságban”, úgy, mint a terrortevékenységgel gyanúsított palesztinokat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?