Két hónap alatt több mint kétszáz gyermek halt meg a libanoni konfliktusban

Szeptemberben Izrael és a Hezbollah között kirobbant harcokban már több mint kétszáz gyermek vesztette életét Libanonban – közölte kedden az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

„Annak ellenére, hogy alig két hónap alatt több mint kétszáz gyermeket öltek meg Libanonban, az a riasztó tendencia alakult ki, hogy halálukat tétlenül nézik azok, akik véget vethetnének ennek az erőszaknak” – hangsúlyozta James Elder, az UNICEF szóvivője genfi sajtótájékoztatóján. „A libanoni gyermekek számára ez a borzalom csöndben megszokottá vált” – tette hozzá.

A szóvivő szerint akik követik a híreket, azok számára világos, hogy kik a felelősek a gyermekek haláláért – írja az MTI.

Fotó: Agerpres/Xinhua

Dermesztő hasonlóságok mutatkoznak a libanoni és a gázai konfliktus között – mutatott rá Elder, felidézve, hogy Gázában az Izrael és a Hamász közötti 13 hónapja tartó háború több mint negyvenháromezer halálos áldozata között a jelentések szerint nagyon sok a gyermek.

„Libanonban, akárcsak Gáza esetében az elfogadhatatlan csöndben elfogadhatóvá formálódik” – hívta fel rá a figyelmet a szóvivő.

UNICEF pszichoszociális támogatást, orvosi ellátást, étkezést és az alváshoz szükséges felszereléseket biztosít a harcok elől elmenekülő több ezer gyermeknek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?