Ismét fegyvert szállítana Ukrajnába Németország

További fegyverszállítmányokkal is támogatja Németország Ukrajnát az Oroszországgal szembeni védekezésben – jelentették be hétfőn Berlinben.

Steffen Hebestreit kormányszóvivő tájékoztatóján kifejtette, hogy a német hadseregnek (Bundeswehr) nemigen vannak nélkülözhető fegyverei vagy egyéb felszerelése, ezért a kormány német gyártóktól vásárolt új fegyverekkel támogatja Ukrajnát. Aláhúzta: a különböző fegyverrendszerek alkalmazásáról szóló viták közben nem szabad megfeledkezni arról, hogy Ukrajnában „orosz invázió zajlik, egy támadás, amely sérti az ország területi épségét és szuverenitását, egy rettenetes háború, amely sok halottal, sok sebesülttel és sok szenvedéssel jár”.

A tervezett támogatás pénzügyi vonatkozásairól Andrea Sasse, a külügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy a kormány tevékenysége illeszkedik az Európai Unió törekvéseihez. A közösség eddig 500 millió eurót különített el az ukrán hadsereg védelmi képességének fejlesztésére, és a külügyminiszterek hétfői brüsszeli tanácskozásán megduplázzák ezt az összeget - ismertette a szóvivő.

Steffen Hebestreit a szállítások ütemezéséről és a szállítmányok pontos tartalmáról szóló kérdésekre azt mondta, hogy kénytelen „elvontan” fogalmazni, és csak annyit tud elárulni, hogy az eddigi szállítmányokhoz igazodva állítják össze az újakat, és az átadás-átvétel lebonyolítása előtt biztosan nem közölnek részleteket.

Az adatokat nélkülöző tájékoztatás indoklásaként utalt Christine Lambrecht védelmi miniszter két vasárnapi – egy rádiós és egy televíziós – interjújára, amelyben a tárcavezető elmondta, hogy az első szállítmányok esetében az indulási időpontok és az útvonalak nyilvánosságra kerültek, amelynek következtében életveszélynek voltak kitéve a szállításban közreműködő emberek.

Ezt el kell kerülni, és gondoskodni kell arról, hogy a fegyverek „megérkezzenek oda, ahol sürgősen szükség van rájuk”. Ezért „nem beszélünk nyilvánosan a fegyverek számáról, sem arról, hogy mikor és milyen úton szállítják őket” – jelentette ki a védelmi miniszter az ARD országos köztelevízióban.

A Deutschlandfunk országos közszolgálati rádióban arról is szólt, hogy az orosz erők a támadás mellett „természetesen felderítést is végeznek, figyelik, hogy milyen mozgások zajlanak’, ezért a kormány nem közöl részleteket, mert nem kívánja orosz „célponttá tenni a szállítmányokat”.Illusztráció: Agerpres/EPA

A szövetségi kormány az Ukrajna elleni orosz támadás harmadik napján, február 26-án a válságövezetekbe irányuló fegyverexportot elutasító álláspontját megváltoztatva úgy döntött, hogy mégis küld fegyvereket az ukrán hadseregnek. A kormány adatai szerint az első szállítmány 1000 páncéltörő fegyverből és 500 Stinger légvédelmi rakétából állt. A második szállítmány sajtóértesülések alapján 2700 darab Strela típusú, vállról indítható szovjet légelhárító rakétából áll. A leginkább helikopterek elleni bevetésre alkalmas fegyverek az egykori NDK hadseregének készletéből származnak.

A berlini vezetés a háború első napjaiban a fegyverszállítások mellett arról döntött, hogy engedélyezi Hollandiának 400 német gyártmányú páncéltörő fegyver továbbexportálását Ukrajnába, és hozzájárul, hogy Észtország átadjon Ukrajnának az egykori NDK hadseregének készletéből kilenc D-30 típusú vontatott tarackágyút a hozzájuk tartozó lőszerrel.

A szövetségi kormány azt is elhatározta, hogy felállít egy százmilliárd eurós (37 300 milliárd forint) pénzügyi alapot  Németország védelmi képességeinek fejlesztésére, és ezenfelül minden évben a hazai össztermék (GDP) két százalékát meghaladó összeget fordít védelemre.

Az ukrajnai fegyverszállítás beindítása és a nagy arányú – a NATO-tagoktól elvárt, GDP-arányosan két százalékos védelmi költségvetést meghaladó mértékű – haderőfejlesztés irányváltás a hidegháború vége óta követett német politikában. A kormány indoklása szerint mindkettő elkerülhetetlen, mert az Ukrajna elleni orosz támadás fordulópont az európai történelemben, és az új korszakban új politika szükséges az ország, a szabadság és a demokrácia megvédéséhez.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?