Magyarország nem engedélyezi az Ukrajnába tartó fegyverek átszállítását az ország területén

Magyarország hozzájárult, hogy az Európai Unió fegyvereket szállíthasson Ukrajnába, de a magyar kormány ebben kétoldalú alapon nem vesz részt, és nem engedélyezi halált okozó fegyverek átszállítását az ország területén – jelentette be a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pristinában.

A tárcavezető a koszovói kollégájával, Donika Gervalla-Schwarzcal közös sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a magyar kormány vasárnap hozzájárult az úgynevezett Európai Békekeret (EPF) aktiválásához, amelynek nyomán az EU fegyvereket szállíthat Ukrajnába, azonban világossá tette, hogy Magyarország nemzeti, kétoldalú alapon nem fog így tenni.

„Ma pedig egy újabb döntést hoztunk, amelynek értelmében nem engedélyezzük a halált okozó fegyverek átszállítását Magyarország területén, tekintettel arra, hogy ezek a szállítmányok könnyen válhatnak célpontjává katonai támadásoknak” – közölte, fontosnak nevezve, hogy Magyarország ne keveredjen bele a szomszédban zajló háborúba. „Ezt a döntésünket Magyarország, valamint a kárpátaljai magyar közösség biztonsága indokolja” – jelentette ki.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy eközben Magyarország történetének egyik legnagyobb humanitárius segélyakcióját készítik elő, amelynek keretében 600 millió forint értékben küldenek segélyt Kárpátaljára, többek között vizet, élelmiszereket, babaápolási és higiéniai termékeket. Szavai szerint erre a humanitárius katasztrófa megelőzése érdekében van szükség. „A magyar emberek nem akarják ezt a háborút. Békét akarunk a szomszédságban és a térségben egyaránt” – hangsúlyozta.

Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

A miniszter végezetül büszkeségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a világ bizonyos pontjain, például Koszovóban magyar katonák is részt vesznek a béke biztosításában. Rámutatott, hogy a NATO koszovói missziójának (KFOR) tavaly november óta magyar a parancsnoka, s jelenleg a 490 fős magyar kontingens számít a harmadik legnagyobbnak a műveletben.

Mint mondta, a mostani helyzetben még az eddigieknél is fontosabb a stabilitás fenntartása a régióban. „Magyarország kész mindent megtenni a béke biztosítása érdekében a szomszédságunkban, ide értve a Nyugat-Balkánt is” – fogalmazott Szijjártó Péter.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?