Iráni hackereket szankcionált az Egyesült Államok

Fotó: AdobeStockKibertámadások miatt szankcionált tíz, Iránhoz kötődő magánszemélyt és két szervezetet az Egyesült Államok - közölte az amerikai külügyminisztérium és a pénzügyminisztérium.

A bejelentés szerint a büntetőintézkedések érintettjei az Iráni Iszlám Forradalmi Gárda társult tagjai, és felelősek amerikai és egyéb infrastruktúra elleni internetes támadásokért, valamint zsarolóvírusok terjesztéséért.

A pénzügyminisztérium közleménye úgy fogalmaz: az összkormányzati intézkedést egy Iránban működő, rosszindulatú hackertevékenységet végző csoport ellen hozták, amely legalább 2020 óta az Egyesült Államok és más országok infrastruktúrájának működését akadályozta.

A szankciók az Egyesült Államok külügy-, igazságügyi- és pénzügyminisztériuma, a Szövetségi Nyomozó Iroda, az Egyesült Államok kiberparancsnoksága (USCYBERCOM), a Nemzetbiztonsági Ügynökség, valamint a Kiber- és Infrastruktúrabiztonsági Ügynökség közös fellépése nyomán születtek meg.

A külügyminisztérium közleményében azt is jelezte, hogy három személy a kártékony hackertevékenységekről szóló információért ajánlott jutalomban érintett. A jutalomprogram keretében a külügyminisztérium 10 millió dollárig terjedő összeget ajánl annak, aki olyan információval szolgál, ami segít azonosítani vagy megtalálni az Egyesült Államok kritikus infrastruktúrája ellen kártékony kibertevékenységet folytató személyt.

Az amerikai pénzügyminisztérium adatai szerint a zsarolóvírusok nyomán kifizetett váltságdíj az Egyesült Államokban tavaly meghaladta az 590 millió dollárt az előző évi 416 millió dollár után.

Kapcsolódók

Kimaradt?