Hollandiában egy bírósági ítélet értelmében azonnal fel kell oldani a kijárási tilalmat

A hágai illetékes bíróság a koronavírus-járvány megfékezésére januárban bevezetett éjszakai kijárási tilalom azonnali feloldására szólította fel a holland kormányt. A bíróság ugyanis keddi határozatában úgy ítélte meg, hogy a vonatkozó törvény értelmében nem volt vészhelyzet a tilalom bevezetésekor.

Egy civil szervezet által benyújtott kereset ügyében született bíróság határozat szerint a holland kormány a kijárási tilalmat a polgári hatóságok rendkívüli hatásköréről szóló törvény alapján vezette be. A törvény lehetővé teszi a kormány számára, hogy rendkívüli állapot okozta kivételes helyzetben a klasszikus jogalkotási folyamat mellőzése mellett léptessen hatályba intézkedéseket. A bíróság ítéletében azonban azt állapította meg, hogy a törvény értelmében nem áll fenn vészhelyzet Hollandiában, ezért a kormánykoalíció nem jogosult a rendkívüli hatáskörök alkalmazására a szóban forgó korlátozó intézkedés végrehajtását illetően.

A bíróság határozatában a kijárási tilalmat a mozgás és a magánélet szabadságához való jog messzemenő megsértésének" nevezte, amely véleménye szerint közvetett módon korlátozza a gyülekezés és a tüntetés szabadságának jogát is. Egy ilyen intézkedés meghozatala nagyon körültekintő döntéshozatali folyamatot igényel" állapította meg a bíróság.

Mark Rutte holland miniszterelnök kedd délután adott sajtónyilatkozatában arra kérte az ország lakosságát, hogy a bírósági döntés ellenére ne tartózkodjanak közterületen éjszaka. Azt mondta, noha a kijárási tilalom népszerűtlen intézkedés, szükség van rá a koronavírus, illetve fertőzőbb mutációi terjedésének megállításához.A jelenlegi járványhelyzetben nem lenne bölcs feloldani a kijárási tilalmat. Nagyon fontos, hogy a lehető legnagyobb mértékben korlátozzuk fizikai kapcsolattartást" fogalmazott.Több holland városban is zavargások törtek ki a szigorítások miatt | fotó: dutchnews.com

Rutte azt is közölte, a kormány megtámadja a bírósági határozatot. Továbbá arra kérte a bíróságot, a fellebbezés elbírálásának idejéig függessze fel a határozat érvényességét. Hozzátette, kormánya új rendkívüli törvény kidolgozásán fáradozik, hogy a kijárási tilalom elrendelése erősebb jogi alapokkal rendelkezzen.

Hollandiában január végén léptettek életbe március elejéig tartó éjszakai kijárási tilalmat. A korlátozó intézkedés 21 óra és reggel fél öt közötti időszakra érvényes.

Az illetékes holland közegészségügyi intézet legfrissebb adatai szerint csökkenő tendenciát mutat a koronavírussal újonnan megfertőzöttek napi átlagos száma. Amíg a múlt hét folyamán alig süllyedt négyezer alá az átlagos napi fertőzésszám, addig keddre megközelítette a 3500-at. A múlt hét adataihoz képest 17 százalékkal kevesebbet, naponta mintegy 143 embert szállítanak kórházba, ahol jelenleg 1386 embert ápolnak a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben. Intenzív ellátásban 536-an részesülnek. Mindkét adat csökkenő tendenciát mutat. Megjelenése óta 1 046 381 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust, és 14 963-an haltak meg a vírus okozta betegség szövődményeiben Hollandiában.

Kapcsolódók

Kimaradt?