Heves indulatokat gerjeszt Cristiano Ronaldo indiai szobra

A szobrot az egykori portugál gyarmaton, Goában állították fel.

Felzúdulást keltett Cristiano Ronaldo új szobra Indiában, írja a helyi sajtó beszámolói alapján a BBC. Az aranyozott szobrot Goa államban állították fel, ahol a portugál csatár meglehetősen népszerű a fiatalok körében, ugyanakkor akadtak, akik szerint ízléstelen és szerencsétlen volt a szobor ötlete, hiszen Goa portugál gyarmat volt, és éppen 60 éve szabadultak fel a gyarmati sorból.Nem épp egy műremek / Fotó: Facebook/Cristiano Ronaldo Best Ever Footballer

A szobor ellenzői között akadtak olyanok is, akik szerint inkább a helyi focistákat kéne kiemelni és ünnepelni, főleg mert az indiai válogatottban számos Goából érkező játékos fordult már meg.

A beszámolók szerint a szobor avatása idején többen is fekete zászlókkal tiltakoztak. A gyarmati múlt ellenére a portugál válogatott népszerű az indiai államban, többek között azért, mert számos goai lakos élt korábban az európai országban, vagy élnek még ott rokonai.

Ugyanakkor épp idén van a felszabadulás 60. évfordulója, és jobboldali tiltakozók szerint nem kellett volna épp idén egy portugál hírességnek szobrot emelni, hiszen ezzel megsértették azoknak az emlékét, akik a gyarmatosítók ellen küzdöttek.

A hindu nacionalista kormánypárt, a BJP helyi képviselője, Michael Lobo ugyanakkor megosztotta a szoborról készült fotót közösségi oldalán, és arról beszélt, hogy a szobrot a fiatalok kérésére emelték, és inspirálhatja őket, hogy még magasabbra jussanak a labdarúgásban.

Kapcsolódók

Kimaradt?