Hetvennégy amerikai kettős állampolgár jutott ki a Gázai-övezetből, 400 még ott van

Hetvennégy kettős állampolgárságú amerikai hagyhatta el a Gázai-övezetet csütörtökön - közölte Joe Biden elnök a Fehér Házban. Az elnök egy nemzetközi tárgyalás előtt újságírók előtt számolt be a fejleményről, amelyhez többet nem fűzött.

Biden szerdán este egy kampányrendezvényen szintén röviden beszélt a gázai helyzetről, amikor egy ott feltűnő tüntető kérdésére azt mondta, hogy „szünetre" van szükség a harcokban. „A szünet azt jelenti, hogy idő nyílik a túszok kijuttatására" - fogalmazott az elnök.

Az amerikaiak kijutását a Gázai-övezetből Egyiptom felé megerősítette a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője is. John Kirby csütörtöki sajtótájékoztatóján ugyanakkor hangsúlyozta, hogy állandóan változó körülményekről van szó, és arról nem tudott részletekkel szolgálni, hogy mennyi időbe telhet, amíg mind a 400 ott tartózkodó amerikai állampolgár kijuthat a katonai művelet alatt álló palesztin területről.

Fotó: Agerpres

Az elnök által említett, a gázai harcokra vonatkozó „szünetre" vonatkozóan John Kirby azt mondta, hogy az amerikai elképzelés „humanitárius szünetek" sorát jelentené, amelyek lehetővé tehetik humanitárius segélyek bejutását és emberek kijuttatását.

Antony Blinken külügyminiszter csütörtökön Izraelbe utazott, ahol a tervek szerint ismét tárgyal Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel. Elutazása előtt a repülőtéren újságírók előtt azt hangoztatta, hogy a tárgyaláson részletesen beszélnek annak módjáról, hogy az izraeli hadműveletek során miként lehet a leginkább megóvni a Gázai övezetben tartózkodó civileket. Az amerikai diplomácia vezetője várhatóan Jordániába is ellátogat, hogy a térségben kialakult helyzet lehetséges rendezéséről is tárgyaljon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?