Hatalmas erdőtüzek tombolnak Törökországban, a szél a tűzoltók ellen dolgozik

A Törökország nyugati partvidékén fekvő Izmir tartományban keletkezett tűz, amit még az erős szél is táplál, egyre jobban megközelíti a lakott terülteket, néhány embert evakuálni kellett – közölte pénteken a helyi kormányzó, miközben a tűzoltók északon más vegetációs tüzeket is megpróbáltak megfékezni.

Az izmiri tűzvész csütörtökön késő este tört ki Karsiyaka körzetben ismeretlen okokból, miközben a tűzoltók már három különböző tűz megfékezésén dolgoztak Törökország északnyugati részén. Szulejmán Elban helyi kormányzó elmondta, hogy a Karsiyaka-tűz négy-öt különböző területen folytatódik annak ellenére, hogy repülőgépek, helikopterek és más járművek segítségével próbálják megfékezni. A tűz miatt egy falut evakuáltak.

Illusztracio: Agerpres

„A beavatkozás egyre nehezebbé válik, mert nagyon közel van a lakott területekhez. Eddig nem volt halálos áldozat” -– mondta Elban. „Információink szerint néhány ház leégett. Mivel a szél most óránként 80 kilométeres sebességgel fúj, gyakran le kell állítanunk a légi beavatkozást” -– mondta, hozzátéve, hogy az erőfeszítések fokozódnak, ha a szél csillapodik.

A helyi televízióban sugárzott felvételeken látható, hogy a lángok hatalmas területeket borítanak el, megközelítik Karsiyaka lakóházait és útjait.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?