Ezért semmisülhetett meg a tűzben Hawaii történelmi városa

Elismerte érintettségét hétfőn a Mauin pusztító bozóttüzek keletkezésében az állam elektromos szolgáltatója, de a cég szerint a felelősség a tűzoltóságot terheli a lángok tovaterjedéséért.

A Hawaii-szigetcsoporthoz és szövetségi államhoz tartozó Maui sziget egy részén augusztus 8-án keletkezett bozóttűz, aminek nyomán szinte teljesen leégett a történelmi Lahaina városa, legkevesebb 115 ember halálát okozva.

Hawaii áramszolgáltatója hétfőn reggel megjelent közleményében az áll, hogy úgy tűnik, az első tüzeket az erős szélben leszakadó villanyvezetékek okozták, amelyek lángra lobbantották a száraz aljnövényzetet. A cég állítása szerint ugyanakkor a tűzoltóság hibázott, amikor az első bozóttüzet megszűntnek nyilvánította és elvonult a térségből, miközben egy másik helyen újra felcsaptak a lángot, és azok okozták az Egyesült Államok elmúlt száz évének legsúlyosabb erdőtüzét.

Fotó: Agerpres/EPA

Az elektromos szolgáltató (Hawaiian Electric Company) ellen Maui megye már pert indított, és a cég tömeges kártérítési eljárások elé is néz, amiért a vezetékek leszakadásának veszélyével járó szélviharban nem áramtalanította a hálózatot a bozóttüzek elkerülése érdekében. A cég szerint az ellene indított perek „tényszerűen és jogilag is felelőtlenek”, állítása szerint a második, pusztítónak bizonyuló tűz keletkezése idején már nem volt feszültség alatt a hálózat.

Szombaton megjelent sajtóértesülések arról szóltak, hogy a tüzet a szigetelés nélküli, elavult villanyvezetékek okozták Mauin. Szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy az áramhálózat mintegy 60 ezer oszlopának többségét az 1960-as évek idején érvényben lévő szabályok szerint állították, miközben a mai előírások szerint az óránkénti 105 mérföldes (mintegy 170 kilométeres) szélsebességet is ki kell bírniuk. Megszólaló illetékesek szerint az érintett oszlopok 60-70 mérföldes szélsebességnek sem voltak képesek ellenállni.

A Lahaina városát, annak mintegy 2200 épületét elpusztító tűznek hivatalosan 115 áldozatát találták meg, de a hétvégén még több száz ember szerepelt az eltűntek listáján, és félő, hogy sokak maradványai soha nem kerülnek elő a tűzvész utáni hamuból. A kutatóegységek három héttel a tűzvész után is próbálnak áldozatokat találni és a hatóságok az eltűntek DNS-mintái alapján dolgoznak a megtalált maradványok azonosításán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?