Halálos áldozatai is lehetnek a hurrikánnak Floridában

Halálos áldozatai is lehetnek Floridában a térségben tomboló Ian hurrikánnak a hatóságok közlése szerint, de pontos számokról egyelőre nem nyilatkoztak. A vihar északkeleti irányban haladt keresztül az amerikai államon, súlyos károkat okozva, majd trópusi viharrá szelídült.

Lee megye sheriffje a Fox amerikai hírcsatornán csütörtök reggel úgy fogalmazott, hogy nem akar becslésekbe bocsátkozni, de akár százak is lehetnek a romok alatt. Joe Biden elnök súlyos katasztrófahelyzetnek nyilvánította a hurrikán pusztítását, ami megnyitja a szövetségi forrásokat a mentési és helyreállítási munkákra a leginkább érintett délnyugat-floridai megyék számára.

Illusztráció forrása: Agerpres

A hurrikán szerda éjszaka trópusi viharrá szelídült, és északkelet felé haladt tovább, súlyos áradásokat is okozva. Florida kormányzója helyi idő szerint csütörtök reggel tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy a mentőegységek, amint lehetett, megkezdték a munkát és a károk felmérését. A mentesítésben részt vesznek a parti őrség és nemzeti gárda egységei is.

Két megyében gyakorlatilag megszűnt az áramszolgáltatás. Charlotte és Lee megyében teljesen újjá kell építeni az elektromos hálózatot – mondta Ron DeSantis. A kommunikációs hálózat működőképességének fenntartása érdekében mobil adótornyokat telepítettek. DeSantis elmondta azt is, hogy mérnökök vizsgálják át a partvidék mentén álló hidak szerkezetét, hogy újranyithatók-e, és amint lehet, ezt meg is teszik. A viharral járó áradások is súlyos károkat okoztak, sok helyütt évszázados árvízzel kell szembenézni – tette hozzá.

A kormányzó elmondta, hogy Biden elnökkel folyamatosan kapcsolatban van, és arra kérte, hogy terjessze ki a súlyos katasztrófahelyzetet az eredetileg meghatározott 9 megyéről további területekre, ami megkönnyíti a mentési, helyreállítási munkák finanszírozását szövetségi költségvetésből.

A vihar nyomán több millió háztartásban szünetelt az áramszolgáltatás, csütörtök reggelre ugyanakkor mintegy félmillió otthonban újra volt elektromos áram. A helyi beszámolók szerint Fort Myers városában, ahol a vihar középpontja elérte a partvidéket, óránként 250 kilométeres széllökésekkel és 4 méter magasságú hullámokkal hajókat és motorcsónakokat dobált egymásra a tengerparton. A vihar nyomán egy híd részlegesen összeomlott, elvágva Sanibel és Captiva szigeteket a szárazföldtől.

Az Ian az év első súlyos, szárazföldet is elért trópusi vihara az Egyesült Államokban, és az eddigi értékelések szerint minden idők egyik legsúlyosabb hurrikánja Floridában.

Florida leghalálosabb hurrikánja

Joe Biden szerint az Ian Florida történetének leghalálosabb hurrikánja; a jelentések szerint többen meghaltak. Az amerikai elnökWashingtonban a Szövetségi Válságkezelő Központban közölte, hogy amint az időjárás lehetővé teszi Floridába utazik, ahol találkozik DeSantis kormányzóval. Az elnök csütörtökön Florida állam érintett megyéiben súlyos katasztrófahelyzetet hirdetett, Ron DeSantis Florida kormányzója az állam délnyugati, katasztrófa sújtotta részébe utazott, ahol elmondta, az azonnali mentési munkákra 2 millió dollárt biztosítanak. A kormányzó csütörtökön korábban arról beszélt, hogy a hurrikán következményeinek felszámolása, az újjáépítés évekig eltarthat.

A floridai válságkezelési központ közlése szerint a mentés-kutatási munkák szempontjából a következő 3 nap kritikus lesz. A vihar elvonuása után az államba visszatért a hőség, ami nehezíti a mentést.

A legsúlyosabb károkat Fort Myers kikötővárosban okozta a hurrikán, amelynek tengerparti részét szinte teljesen letarolták a több méter magas hullámok és a széllökések. A város polgármestere, Kevin Anderson egy telefonon adott interjúban közölte, hogy a település még csak hasonlót sem tapasztalt meg, a pusztítás óriási, az emberek a kötelező kitelepítési rendelet után még nem térhetnek vissza lakóhelyükre, hogy felmérjék, mi maradt otthonukból. Hozzátette ugyanakkor, hogy Florida lakói nagyon „ellenálló” emberek.

Az Egyesült Államok 26 állama küldött segítséget, Tennessee állam kormányzója saját hatáskörben hozott rendeletet adott ki a segítségnyújtásról.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?