A legtöbb elemző szerint világossá vált mostanra, hogy az év elején második világháborús relikviaként lesajnált orosz erődítmények sokkal hatékonyabbnak bizonyultak a vártnál. A tavaszra ígért, de végül június elején megindult ukrán ellenoffenzíva belefulladt az orosz által telepített „őrült mennyiségű” aknába. Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára, Olekszij Danilov csütörtökön azt nyilatkozta: nincsenek határidők, sőt ellenoffenzíva sincs, „csupán katonai műveletek”, amelyek „összetettek, nehezek és sok tényezőtől függnek”.

„Az ukrán csapatok felszabadítanak egy déli falut, Oroszország pedig lelő egy Moszkvát támadó drónt. Ukrajna ellenoffenzívája a sikeresre fordult a Donyec megyei Sztaromajorszke visszafoglalásával.” Az idézett két mondat a címe és az alcíme a Politico cikkének, és nagyszerűen foglalja össze az utóbbi hetek legjelentősebb történéseit.

Sztaromajorszke a legújabb ezer főnél is kisebb létszámú ukrajnai település, amelynek a nevét megtanulta a nemzetközi sajtó. A falu nemcsak katonai fontosságát nézve jelentéktelen, de méreteit tekintve is. Ennek ellenére a felszabadításáról külön videóban számolt be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, és a nyugati média is aránytalanul nagy teret szentelt az eseménynek. (A „Staromayorske liberated” szókapcsolatra a Google-kereső több mint 24 ezer találatot dobott ki a cikk írásakor.) Az eset csak még inkább kiemeli a jelentősebb ukrán sikerek hiányát, illetve rámutat egy aggasztó tendenciára is a CNN riportja szerint.

Az aprócska Donyec megyei településen nemcsak ép házat nem találni, de egy-egy fal is alig maradt állva a meg- és visszaszerzéséért folytatott elkeseredett harcok után. Ez pedig felvet egy meglehetősen súlyos problémát, amelyről eddig nem sok szó esett az ellenoffenzíva kapcsán: az ukrán honvédőknek nincs hol meghúzniuk magukat, és ki vannak téve az orosz tüzérség könyörtelen és – nem utolsó sorban – sűrű támadásainak.

A nehezen megszerzett eredmények így bármikor megfordíthatók. Hétfőn az orosz hivatalosságok be is számoltak Sztaromajorszke visszahódításáról, de Kijev ezt vehemensen tagadta. Egy biztos, az adott körülmények között minden lépésnyi területért hatalmas vérdíjat kell fizetni.

Kisebb-nagyobb eltérésekkel hasonló a helyzet a front egyéb szakaszain is. Megfigyelők szerint ez – vagyis a többnyire sík, fedezék nélküli terep és az orosz tüzérségi fölény – az egyik oka a lassú ukrán előrehaladásnak. A másik: az orosz erődítmények váratlanul magas hatékonysága.

Lankadó optimizmus

Egyre gyakoribbak az olyan jelentések az Ukrajnát támogató médiumokban, amelyek a korábbiaknál jóval kevésbé optimisták a győzelem esélyeit illetően. A CNN fent idézett riportja például azt ecseteli, hogy az ukrán csapatok – amellett, hogy nem találnak fedezéket a porig rombolt településeken – a végsőkig kimerültek, és végképp nem értik, hogy miért harcolnak foggal-körömmel az orosz katonák olyan ukrajnai kistelepülések megtartásáért, amelyhez amúgy semmi közük. Az utóbbi kérdés azért különösen érdekes, mert a háború kitörése után a nyugati médiában egyik legtöbbet forgalmazott narratíva az volt, hogy az ukránok a plusz motivációjukkal fogják felülmúlni az oroszokat, akik „nem tudják, miért harcolnak”.

Egyre több elemző ír arról, hogy az ukrán offenzíva nem halad a várakozások szerint. Kijevből erre az a reakció, hogy nem a visszafoglalt területek nagysága számít, hanem a felőrölt orosz csapatok létszáma és az elpusztított fegyverzet mennyisége.

Tavaly ősszel hangos nevetés kísérte a második világháborús relikviaként lesajnált tankcsapdákról és sárkányfogakról megszellőztetett műholdfelvételeket. Most viszont ezek miatt is hiányoznak a látványos terület-visszafoglalások – amilyeneknek a tanúi lehettünk tavaly ősszel –, és szintén ezek miatt kénytelen az ukrán vezetés csaknem teljesen mellőzni az év elején, többhavi nyomásgyakorlással kicsikart nyugati páncélosokat. Helyette az ukrán katonák kisebb csoportokban, gyalogosan vágnak neki az aknamezőknek, miközben a tüzérség HIMARS rakéta-sorozatvetőkkel és a britektől kapott Storm Shadow cirkálórakétákkal próbálja semlegesíteni a front mögött, akár 50-70 kilométerre található lőszer- és üzemanyagraktárakat, parancsnoki posztokat vagy éppenséggel gyakorlatozó egységeket.

Egyes megfigyelők szerint ennek a stratégiának az a hátránya, hogy az oroszok szintén nem elfoglalt kilométerekben mérik a sikert, hanem elsősorban az ellenségnek okozott emberi veszteségben. Az elesett katonák helyettesítési rátája pedig egyértelműen az Ukrajnánál sokkal népesebb Oroszországnak kedvez.

Milyen ellenoffenzíva?!

A sikerek meglehetősen szerények – ismerte el a minap David Petraeus nyugalmazott tábornok, a CIA volt igazgatója is, aki egy évtizede az afganisztáni nemzetközi erők parancsnoka volt. Hozzátette, hogy ez a kevés még mindig több, mint amit az oroszok elértek a téli offenzívájukkal. Értékelése szerint jelenleg az történik, hogy ukránok távolsági támadásokkal „kiéheztetik” az orosz csapatokat – azaz elvágják az utánpótlási és kommunikációs vonalaikat –, lefoglalják őket az ezer kilométeres front teljes hosszában, hogy amikor sikerül aknamentesíteni egy kellő nagyságú területet, akkor megindulhassanak a nyugati páncélozott járművekkel felszerelt brigádok, kettévágják az orosz frontot, és ezzel visszavonulásra kényszerítsék az ellenséget. A kulcs azonban az amerikai tábornok szerint az orosz oldalon van. Moszkva nem cseréli a csapatait, ellentétben az ukránokkal, az orosz katonák már egy éve harcolnak, kérdés tehát, hogy meddig tudnak kitartani – érvelt Petraeus, aki szerint az ukránoknak „a nyáron vagy ősszel számottevő eredményeket kell felmutatniuk, és ennek tudatában is vannak”.

A The New York Times július 27-én jelentette – meg nem nevezett Pentagon-tisztviselőkre hivatkozva –, hogy kéthónapnyi kimerítő küzdelem után az ukrán erők elkezdték a fő ellentámadásukat. A lap szerint a fő csapásirány az orosz védelem egy vélt gyenge pontja Zaporizzsja régióban, ahova az ukrán hadsereg több ezer, nyugaton kiképzett és felszerelt katonát küldött. Egy héttel később, augusztus 3-án a CNN arról számolt be, hogy az említett déli frontvonalakon „korlátozott a mozgás”. Az amerikai hírtelevízió idézte az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkárát, Olekszij Danilovot, aki azt hangoztatta, hogy nincsenek határidők, sőt ellenoffenzíva sincs, „csupán katonai műveletek”, amelyek „összetettek, nehezek és sok tényezőtől függnek”. Az egyik ilyen hátráltató tényező az oroszok által kiszórt „őrült mennyiségű” gránát és akna, négyzetméterenként átlagosan 3, 4, 5 darab. Danilov, aki Zelenszkij legfőbb tanácsadója, elmondta: korábban reménykedtek abban, hogy a nyugati partnerek által biztosított gépi aknaszedők segítségével sikerül elvégezni ezt a munkát, ehhez képest az ukrán egységek gyalogosan, főleg éjszaka aknamentesítik a támadási útvonalakat. (Június elején olyan fotók láttak napvilágot, amelyek szerint az ukrán csapatok valószínűleg egyetlen roham során elvesztettek hármat a Finnország által adományozott 6 aknaszedő-harckocsiból.)

A washingtoni székhelyű hadtudományi intézet (Institute for the Study of War, ISM) friss értékelése szerint, miután az offenzíva első szakaszában nem sikerült áttörést elérni, az ukránok „lassúbb és óvatosabb műveletekre váltottak át, miközben nagy hatótávolságú precíziós csapásokkal zavarják az orosz hátsó területeket”. Az ISW rámutatott: ha az ukránoknak sikerül is áttörni az orosz védelem első vonalát, a mögött újabbnál újabb vonalak húzódnak mérföldeken keresztül, tehát „nagy az esélye, hogy a harc kemény marad, a veszteségek pedig magasak”.

Újdonság, hogy az ukránok egymás után többször is támadtak oroszországi, főleg moszkvai célpontokat. Kijev ezzel kapcsolatban azt kommunikálja, hogy „a háború visszatérésével orosz földre” (Zelenszkij elnök szavai) megváltozhat a nép viszonyulása a rezsimhez, és meginoghat Vlagyimir Putyin rendszere. A sokadik hasonló eset után azonban nehéz nem észrevenni, hogy ezek a dróntámadások vajmi kevés kárt okoznak, így legfeljebb propagandacélokra alkalmasak.

Csak Kijev számára meglepetés

Bár a hivatalos nyilatkozatok másról szólnak, a nyugati katonai vezetők tisztában voltak már a „nagy tavaszi ellentámadás” megindításakor, hogy Ukrajna nem rendelkezik a szükséges emberi erővel és fegyverzettel – a lőszerektől a harci repülőgépekig –, amelyre szüksége lett volna az orosz erők kiszorításához, viszont abban reménykedtek, hogy a bátor és találékony ukránok végül brillírozni fognak – írta a minap közölt elemzésében a Wall Street Journal. A lap hozzáteszi, hogy a nyugati várakozások – nem meglepő módon – nem váltak be, az oroszok halálos aknamezői, nagy kiterjedésű erődítményei és a légiereje együttesen nagymértékben akadályozzák az ukrán csapatok előrenyomulását. Ehelyett fennáll a patthelyzet veszélye, vagyis az ukránok anélkül veszíthetnek rengeteg embert és felszerelést, hogy az offenzívájuk lendületet venne.

Több elemző is úgy látja, hogy az orosz stratégia jelenleg a háború elhúzása. Egyrészt azért, hogy kifárasszák Ukrajnát és az őt támogató országokat, másrészt a NATO közelmúltbeli tévedése miatt. A júliusi 11-i vilniusi csúcstalálkozón a tagállamok elfogadtak egy nyilatkozatot, miszerint Ukrajna helye a NATO-ban van, és azonnal felkérik a csatlakozásra, mihelyt „a körülmények engedik”, vagyis befejeződik a háború. Több amerikai és európai tisztségviselő is elismerte, hogy ez a kötelezettségvállalás csak nehezebbé teszi a tűzszüneti vagy béketárgyalások megkezdését. Mivel Oroszország célja a háborúval éppen Ukrajna NATO-csatlakozásának megakadályozása volt, az idézett kommüniké után minden oka megvan rá, hogy életben tartsa a konfliktust.

Ilyen körülmények között nem teljesen világos, hogy mi a célja a Szaúd-Arábiában pénteken kezdődő „béketárgyalásoknak”. Több mint harminc országot hívtak meg. Oroszország nincs közöttük, ellentétben Indiával és Brazíliával – a két legfontosabbal a nagy fejlődő országok közül, amelyek továbbra is vonakodnak elítélni az orosz inváziót. A Wall Street Journal szerint nyugati diplomaták állítólag azt nyilatkozták: azért esett a választás Szaúd-Arábiára házigazdaként, mert remélik, hogy a Rijáddal jó kapcsolatokat ápoló Kínát is sikerül rávenni a részvételre.