Ferenc pápa szerint a búzát nem szabad fegyverként használni

Fotó: Vatican MediaA világ szegényebb országainak ellátását veszélyeztető gabonaválság miatt fejezte ki aggodalmát Ferenc pápa, aki a szerdai általános audiencián hangoztatta, hogy a búza nem válhat háborús fegyverré.

A katolikus egyházfő kijelentette, „nagy aggodalmat” kelt az ukrajnai búzaexportot sújtó blokád, amelytől több millió ember függ, mindenekelőtt a szegényebb országokban.

Ferenc pápa felhívást intézett annak érdekében, hogy „minden erőfeszítés megtörténjen a kérdés megoldására, az egyetemes emberi jognak számító táplálkozás biztosítására”. Hangoztatta: „azt kérem, hogy a búza, amely alapvető élelmiszernek számít, ne legyen háborús fegyver”.

A pápa a római Szent Péter téren tartott általános meghallgatáson mondott beszéde végén szólt az ukrajnai kikötőkben álló gabona-szállítmányokról, melyek nem tudnak elindulni.

A Vatikán bejelentette, hogy Ferenc pápa szombaton megtartja a korábban szokásos találkozóját hátrányos helyzetű gyermekekkel, ami a pandémia két évében elmaradt. A pápához érkező 160 gyermek között négy ukrajnai menekült gyerek is lesz, akik az utóbbi hónapokban jutottak el Rómába.

Kapcsolódók

Kimaradt?