Ferenc pápa köszönetet mondott a szeretetteljes magyarországi fogadtatásáért

A történelmi és vallási gyökerek, valamint a népek közötti hidak nemzetéről beszélt Ferenc pápa magyarországi látogatását idézve az általános audiencián a Szent Péter téren szerdán, ahol megköszönte a hatóságok, a helyi egyház és a magyar nép szeretetteljes fogadtatását.

Ferenc pápa kijelentette, három nappal magyarországi látogatása után ki akarja fejezni háláját mindenkinek, aki részt vett az út megvalósításában és kísérte őt imájával is. A hatóságokat, a helyi egyházat és a „bátor és emlékezetben gazdag” magyar népet említette. Hangsúlyozta, budapesti tartózkodása során minden magyar szeretetét érezte.

Az út két központi jelképének a gyökereket és a hidakat nevezte. Azt mondta, zarándokként érkezett a magyar néphez, melynek történelmét, II. János Pál pápa 1996-os magyarországi látogatása első beszédének szavait idézve, szentek és hősök, alázatos és dolgos emberek határozták meg. „Így igaz: sok egyszerű és dolgos embert láttam, akik büszkén őrzik a saját gyökereikhez való kötődést” – jelentette ki az egyházfő.

Úgy vélte, az egyház tagjaival és a fiatalokkal tartott találkozókon elhangzott tanúságtételek rámutattak, hogy a gyökereket mindenekelőtt a szentek képviselik: a szentek, akik életüket áldozták a népért, a szeretet evangéliumát hirdették, fényt adtak a sötétség pillanataiban. Hozzátette: a múlt szentjei segítenek ma is a csüggedéssel és a holnaptól való félelemmel szemben, nem felejtve, hogy Krisztus a jövőnk - idézte Ferenc pápa a magyarországi látogatás mottóját. Kifejtette, a magyar nép szilárd keresztény gyökereit próbára tették, a magyarok hite tűzpróbát állt ki. A huszadik század ateista üldözésekről beszélt, a meggyilkolt vagy szabadságuktól megfosztott püspökökről, szerzetesekről, világiakról. „De miközben próbálták kivágni a hit fáját, a gyökerek érintetlenek maradtak: rejtett, de szilárd egyház maradt, titokban felszentelt papokkal, akik az evangéliumot a gyárakban dolgozva tanúsították, miközben a nagymamák szintén titokban evangelizáltak” – mondta Ferenc pápa. Hozzátette, a kommunista elnyomást a nácizmus, a zsidók deportálásának tragédiája előzte meg. „Abban a borzalmas népirtásban sokan kitűntek ellenállásban és az áldozatok védelmében, és ez azért volt lehetséges, mert a közös együttélés gyökerei szilárdak voltak. A hit és a nemzet kötelékei így segítettek a szabadság visszatérésében” – hangoztatta.

Az eredeti szövegtől eltérve, Ferenc pápa kijelentette, „Rómában is van egy ügyes magyar költőnőnk, aki átélte ezeket a megpróbáltatásokat, és igyekszik átadni a fiataloknak, mekkora szükség van arra, hogy ideálokért harcoljunk, hogy ne győzzön le az üldöztetés”. Az egyházfő a Rómában élő holokauszttúlélő Edith Bruckra utalt, akit a pápa fel is köszöntött, mivel szerdán ünnepli 92. születésnapját.

A fiatalokkal a Papp László Budapest Sportarénában és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartott találkozókat idézve, Ferenc pápa kijelentette, hogy Európát a „gyökerek elfojtása” jellemzi, melyben az érzéstelenítőként ható fogyasztási láz, az anyagi javakkal való megelégedés uralkodik, melyben az emberek elfelejtik a múltat, és egyénre szabott jelenben lebegnek. „Egész Európa válságban van a másikkal való törődés, a közösség érzése, a közös álmok szépsége és a népes családok megteremtése terén” – szögezte le.

Úgy vélte, a magyar hatóságokkal tartott találkozókon kiemelt hangsúlyt kapott a különböző népek közötti békehidak építésének jelentősége. Európának az a küldetése, hogy békeépítő legyen a különbségek elfogadásával, a kapuin kopogtatók befogadásával - mondta.

Szépnek nevezte azt a humanitárius hidat, amelyet Magyarország épített számos ukrajnai menekült számára. Csodálatát fejezte ki a magyar egyház széles szeretetszolgálata iránt.

Kapcsolódók

Kimaradt?