Felmentette a francia igazságszolgáltatás Marine Le Pent

A szólásszabadság nevében felmentette kedden egy francia bíróság a radikális jobboldali Marine Le Pent, a Nemzeti Tömörülés vezetőjét és elnökjelöltjét, amiért 2015-ben az Iszlám Állam nevű terrorszervezet kivégzéseiről készült fotókat közzétette a Twitteren, köztük a James Foley amerikai újságíró lefejezett testéről készült felvételt.

A Párizshoz közeli Nanterre bírósága úgy ítélte meg, hogy a fotók közlésének „informatív jellege” volt, amely a pártvezető „politikai tiltakozásának” részét képezte. A közzétételek hozzájárultak a közéleti vitához, és nem tették banálissá az erőszakot – indokolta döntését a bíróság.

A Nemzeti Tömörülés elnöke ellen kiskorúak számára is hozzáférhető, az emberi méltóságot súlyosan sértő erőszakos üzenetek közzététele miatt indított eljárást a nanterre-i ügyészség 2015-ben. A vádhatóság 5 ezer eurós pénzbüntetés kiszabását kérte a pártelnökre.

Fotó: Agerpres/EPAMarine Le Pen az Iszlám Állam propagandafelvételei közül hármat tett közzé „Ez az Iszlám Állam!” kísérőszöveggel, válaszul egy újságírónak, aki szerinte párhuzamba állította a terrorszervezetet és a pártját.

A Iszlám Állam a közzététel előtt egy hónappal hajtotta végre a második világháború óta legvéresebb merényletet Párizsban, amely 130 áldozatot követelt. A közzététel ezért óriási felháborodást váltott ki a francia politikai közéletben, jobb- és baloldali politikusok is tiltakoztak Le Pen provokációja ellen. A felvételek közül az egyik egy élve elégetett jordániai pilóta kivégzéséről készült 2015 elején, egy másikon pedig a 2014 augusztusban lefejezett James Foley teste látható a kivégzés után. Egy harmadik fényképen egy harckocsival végrehajtott kivégzés látható.

Foley szülei felháborodásuknak adtak hangot a fotó közlése miatt, és arra kérték Marine Le Pent, hogy a többi képhez hasonlóan azonnal törölje a felvételt a Twitterről. A politikus ezt meg is tette, azt állítva, nem tudta, hogy James Foley van a fotón, a Google keresőjén keresztül találta a képet. A másik két felvételt azonban nem törölte Twitter-bejegyzései közül.

A három fotó közzétételét megelőzően Jean-Jacques Bourdin újságíró a BFM hírtelevízióban az Iszlám Állam és az akkor még Nemzeti Front elnevezésű radikális párt közötti összefüggésekről kérdezte az arab világ egyik szakértőjét. „Nem a közvetlen kapcsolatok, hanem az identitásbeli befelé fordulás (érdekel), amely végül is szellemi közösség, hiszen az Iszlám Államnak az a célja, hogy az identitásbeli befelé fordulás felé kényszerítse a francia társadalmat” –  fogalmazott a kérdező. Marine Le Pen ezt követően felháborodottan reagált. „A párhuzam, amelyet ma délelőtt Jean-Jacques Bourdin vont meg az Iszlám Állam és a Nemzeti Front között, elfogadhatatlan. Vissza kell vonnia ezt az undorító kijelentést” – mondta a politikus. Az újságíró viszont hisztérikusnak minősítette a pártelnök reagálását. „Egy szóval sem mondtam, hogy a Nemzeti Front olyan, mint az Iszlám Állam. Sajnálattal látom a Nemzeti Front vezetőinek hisztérikus reakcióját. Annyira nevetséges. Tényleg túlságosan tisztelem ahhoz a Nemzeti Front választóit, hogy egy teljesen felesleges vitába belemenjek” – mondta Jean-Jacques Bourdin. A nanterre-i bíróság kedden úgy vélte, hogy a fotók közlése "koherens válasz" volt Marine Le Pen részéről egy őt ért "polemizáló támadásra", s a közzétételnek nem volt propagandisztikus jellege, miután a fotókat magyarázat kísérte, azaz Marine Le Pen "nem akarta mindennapossá tenni vagy kedvezőbb színben bemutatni az erőszakot".

„Ez nagy győzelem a jog számára, miután a szólásszabadság volt az ügy tétje, és a szólásszabadságot egy első rangú politikusnak teljesnek elismerte a bíróság” – mondta Rodolphe Bosselut, a Nemzeti Tömörülés elnökének tanácsadója.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kapcsolódók

banner_X7Nd4jXU_Maszol-970x250.gif
banner_IeXAwzKh_Maszol-300x250.gif

Kimaradt?