Fegyveresek raboltak el négy apácát Nigériában

Négy katolikus apácát raboltak el fegyveresek az autópályán Nigéria Imo államában, az ország délkeleti részén – közölte a helyi rendház.

Fegyveres csoportok egyre többször rabolnak el civileket, akár papokat is autópályákról vagy falvakból váltságdíjat követelve. Ez korábban Nigéria északnyugati részében volt a leginkább jellemző, de már az ország más részeire is átterjedt.

A Megváltó Jézus Nővérei női szerzetesrend vezetője elmondta, a négy apácát utazás közben rabolták el; hálaadó misére tartottak Imóba. „Mindenkit arra kérünk, hogy imádkozzon, hogy gyorsan és épségben kiszabadulhassanak” – fogalmazott Zita Ihedoro, a rendház vezetője.

Illusztráció | Forrás: Pexels

Az ország északnyugati részén a hadsereg légicsapásokkal igyekszik felszámolni az emberrablásokért felelős fegyveres szervezeteket. A mintegy 220 millió lakosú Nigéria Afrika legnépesebb állama. A nigériaiak valamivel több mint fele muszlim, és mintegy 48 százaléka keresztény.

A Vatican News számolt be arról, hogy a Daniel Ortega diktatúráját szolgáló nicaraguai rendőrség otthonából elhurcolta Rolando Álvarez matagalpai püspököt, valamint a vele lévő papokat, szeminaristákat és egy világi hívőt. A fennálló rendszert nyíltan kritizáló Rolando José Álvarez Lagos püspököt letartóztatták, és egy járművel ismeretlen helyre szállították, Álvarez püspök unokahúga közölte: a főpásztor szüleinek házába is betört a rendőrség. A tizenegy éve Matagalpában szolgáló püspök augusztus 4. óta házi őrizetben volt. A vele lévő nyolc személyt külön autóval vitték el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?