Enerhoatom: megszakadt az összeköttetés a zaporizzsjai atomerőmű és az ukrán hálózat között

Az orosz erők ágyúzásai okozta tűz miatt lekapcsolódott az utolsó vezeték is, amely a zaporizzsjai atomerőműben megtermelt áramot továbbította az ukrán hálózatba – közölte hétfő délután az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom vállalat.

A Telegram üzenetküldő alkalmazáson kiadott közlemény szerint egy 330 kilovoltos villamosenergia-átviteli vezeték kapcsolódott le. Az Enerhoatom kiemelte, hogy ez volt az utolsó vezeték, amely összekötötte a zaporizzsjai atomerőmű és a hőerőmű közti csomópontot Ukrajna energiarendszerével. Ennek következményeként a 6-os számú energiablokk lemerült, és lekapcsolódott a hálózatról, és most csak a nukleáris létesítmény saját áramszükségleteit elégíti ki. A vállalat közlése szerint az atomerőművet az ukrán energiahálózattal összekötő többi vezeték már korábban megsérült. Megjegyezték, hogy az orosz erők az elmúlt három napban intenzíven ágyúzták az atomerőmű környékét.

Az ukrán főügyészség a Telegramon közölte, hogy hétfőn orosz tüzérségi támadás érte a keleti országrészben lévő Harkiv megyei Zolocsiv falut, aminek következtében két civil lakos, egy 39 és egy 52 éves férfi életét vesztette. Hét lakóházban és egy autóban keletkeztek károk.

Délután az ország nyugati-középső részében lévő Vinnicja megyében megszólaltak a légoltalmi szirénák – számolt be Szerhij Borzov, a régió kormányzója. Hozzátette, hogy az ukrán légvédelem jól működött. Kérte a lakosokat, hogy maradjanak az óvóhelyeken a riasztás végéig. További részletekről egyelőre nincs információ.

Az ukrán katonai hírszerzés arról számolt be, hogy speciális egységei különleges műveletet hajtottak végre Zaporizzsja megyében, az orosz megszállás alá került Kamjanka-Dnyiprovszkában, ahol megsemmisítették az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) bázisát és a régió Oroszországhoz csatlakozásáról tervezett „népszavazás” szavazócéduláinak raktárát. Közölték, hogy a halottak és sebesültek számát még pontosítják, de a helyi civil lakosok közül senki sem sérült meg. Az orosz erők kijárási tilalmat rendeltek el a településen, és katonai helikoptereket észleltek a város felett – írta a hírszerzés közleményében.

Natalija Humenyuk, a dél-ukrajnai műveleti parancsnokság sajtóközpontjának vezetője hétfői sajtótájékoztatóján közölte, hogy az Oroszország által még 2014-ben elcsatolt Krím félszigeten tartalékegységeket készítenek fel Ukrajna más területein való bevetésre, és hogy az ukrán erők zárótűz alatt tartják azokat az útvonalakat, amelyeken az orosz csapatok bejuthatnának a háború elején orosz megszállás alá került Herszon megyébe. Humenyuk szerint a herszoni régióban minden stratégiai híd alkalmatlanná vált nehézfegyverek áthaladására, és a déli védelmi erők már három orosz pontonátkelőhelyet is megsemmisítettek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Mihajlo Podoljak, az elnöki iroda vezetőjének tanácsadója a Twitteren felszólította az Oroszország által megszállt területek lakosait, hogy készüljenek fel régiójuk felszabadítására: szereljék fel az óvóhelyeket, készletezzenek ivóvizet, és töltsék fel az akkumulátorokat. „Arra kérjük a megszállt területek, köztük a Krím félsziget lakóit, hogy kövessék a hatóságok közleményeit az ajánlások betartásával kapcsolatban. Különösen most szereljék fel jól az óvóhelyeket, készletezzenek be elegendő vizet, és töltsék fel a pótakkumulátorokat” – írta a tisztségviselő. Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy egy hete – az ukrán ellentámadások kezdetekor – sürgős evakuálásra szólította fel az ukrán vezetés a megszállt területeken, különösen a délen lakó ukránokat.

Kapcsolódók

Kimaradt?