Eltemették Duray Miklóst a felvidéki Losoncon

Szülővárosában, Losoncon temették el kedden a decemberben 77 éves korában elhunyt Duray Miklós politikust, írót, egyetemi tanárt. A felvidéki magyar közösségi és politikai élet meghatározó alakjától tisztelői a közösségi célokra felújított losonci zsinagógában vettek végső búcsút, majd a volt református temetőben, öt éve elhunyt felesége mellett helyezték örök nyugalomra.

A közéleti búcsúztatáson és az ökumenikus gyászszertartáson magyarországi és szlovákiai közéleti személyiségek is elbúcsúztak a hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Duray Miklóstól. Részt vett a szertartáson és részvétét nyilvánította a családtagoknak Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó, Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, és Boris Kollár, a szlovák parlament elnöke is.

Fotók: Miniszterelnöki Sajtóiroda/MTI

Duray Miklós ravatalánál Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke gyászbeszédében azt mondta, Duray Miklós életműve arról tanúskodik, hogy idegeibe mélyen beivódott a magyarságérzet, a kudarcok, a börtön, a zaklatások sem tántorították el a politikától.

Megfogalmazta, hogy aki a trianoni határon túl éli át a fordulatokat, annak mindent kétszeresen kell elszenvednie, és mint mondta, Duray Miklós folyamatos, hosszú szabadságküzdelmet vívott a magyar nyelvű, magyar népközösség jövőjéért.

Forró Krisztián, a felvidéki Szövetség párt elnöke úgy fogalmazott, nagyon kell szeretnie szülőföldjét annak, aki áldozatot hoz érte, Duray Miklós ilyen volt. Következetes kiállása sokunkat szembesít saját gyengeségeinkkel – mondta, Duray üzenetének nevezve, hogy ne adják fel a kisebbségi jogokért folytatott küzdelmet.

A gyászolók egy szál virággal rótták le kegyeletüket. A család azt kérte, hogy a csokrokra, koszorúkra szánt összeget a ravatalozóban elhelyezett perselybe tegyék, az adományokkal a sérült és egészségkárosodott gyerekeket segítő Carissimi Nonprofit Alapot szeretnék támogatni.

Duray Miklós 1945. július 18-án született Losoncon, 1971-ben szerzett geológusi diplomát. A kommunista rendszer idején folyamatosan megfigyelték, többször letartóztatták. 1963-ban lett a Csemadok (Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Egyesülete) tagja, ahonnan 1970-ben politikai okokból kizárták, alapítója volt a később betiltott Magyar Ifjúsági Szövetségnek. 1983-ban ő is aláírta az emberi jogok megsértése ellen tiltakozó Charta '77 polgárjogi nyilatkozatot.
Tagja volt a magyarországi demokratikus ellenzék által létrehozott Szabad Kezdeményezések Hálózatának annak párttá alakulásáig (SZDSZ). A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) ügyvezető, majd stratégiai alelnöke volt 1999 és 2010 között. 1990 és 2010 között csehszlovákiai, illetve szlovákiai parlamenti képviselő.
Annak kezdeményezőjeként a státusztörvény elfogadása után ő kapta meg az első magyarigazolványt. Számos elismerés birtokosa volt, 2011-ben neki ítélték oda a Polgári Magyarországért Díjat.

Orbán Viktor a helyszínen részvétét nyilvánítja a családtagoknak – tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t. A magyar miniszterelnök levélben már korábban együttérzését fejezte ki Duray Miklós felvidéki magyar politikus közelmúltbeli halála kapcsán a gyászoló családnak.

Úgy fogalmazott: a magyar hős különös fajta, nem egyéni diadalra, mások fölött aratott győzelemre törekszik, hanem még a legnehezebb próbatételek között is annak a módját keresi, hogy miként fordítsa jobbra nemzete sorsát.

A miniszterelnök azt írta, Duray Miklós kétségkívül olyan ember volt, aki akkor sem félt szót emelni a felvidéki magyarság érdekében, amikor ezért börtön és meghurcoltatás járt, ő pedig a saját bőrét tapasztalhatta meg mindkettőt.

„Ennek ellenére mindenekfelett hitt abban, hogy hívják bár Csehszlovákiának vagy Szlovákiának, az ember hazája a szülőföldje, ahol neki kötelessége magyarként élni, dolgozni és ugyanebben a szellemben gyermeket nevelni” – írta a kormányfő.

Orbán Viktor hangsúlyozta: Duray Miklós az elsők között mondta ki azt is, hogy a Szlovákiában élő magyarok nem egy kisebbség, hanem a magyar nemzet tagjai.

„Elszántan küzdött az emberi és a nemzetiségi jogokért, hiszen számára gyermekkorától fogva ezt az utat jelölte ki Úristen. Mindig hálásak leszünk neki, hiszen az ő kezdeményezéseinek köszönhetően a határokon átívelő nemzetpolitika olyan sokáig elképzelhetetlennek tartott vívmányai születhettek meg, mint például a Magyar Állandó Értekezlet vagy a magyar igazolvány” – emelte ki a levélben Orbán Viktor.

A kormányfő azt írta, megrendüléssel értesült arról, hogy a felvidéki magyar közélet oszlopos tagja, Duray Miklós földi életútja végére ért, és őszinte együttérzését fejezte ki a gyászoló családnak küldött, január 9-én kelt levelében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?