Élő adásban vállalta fel a magyar polgármester, hogy homoszexuális

Pék Zoltán az elmúlt négy évben a szlovák főváros egyik kerületének önkormányzati vezetője volt.

Élő rádióadásban coming outolt Pék Zoltán, Pozsonypüspöki leköszönő polgármestere, számolt be a 444.hu. Pék, aki 2018 óta vezeti a szlovák főváros délkeleti városrészét, a Pátria Rádiónak adott interjút, amelynek korábban főszerkesztője volt, abból az alkalomból, hogy miután elvesztette a 2022-es helyhatósági választásokat, hamarosan átadja az önkormányzat vezetését.Választási rendezvény, a bal oldalon Pék Zoltán | Fotó: Facebook/Pék Zoltán

Az interjú során viszont egyszer csak témát váltott, és a választások után a pozsonyi melegbárban történt kettős gyilkosságról kezdett beszélni: „Miután ezt a gyűlölet szülte, különösen érzékenyen érintett, hiszen a környezetem tudja, hogy én is ehhez, a meleg közösséghez tartozom. Számomra az különösen tragikus dolog, mert az ellenük irányuló gyűlölet követelte két ember életét.”

Mint elmondta, 14 éves kora óta tudja, hogy meleg, identitását pedig akkor sem rejtette véka alá, amikor a csehszlovák rádió magyar szerkesztőségéhez került a 70-es években. Mint mondta, teljes elfogadással, fokozott szeretettel és féltéssel találkozott. Azt mondta, polgármesterként sem volt titok, hogy ő meleg. A 2018-as választások előtt a homoszexualitásán élcelődő szórólapokkal próbálták lejáratni. Ezt leszámítva viszont azt mondta, nem volt sok eset, amikor elutasítással találkozott.

„Polgármesterségem alatt is csak egyszer találkoztam egy negatív megnyilvánulással, amikor egy matróna nekem állított, hogy mégis hogy jön Püspöki ahhoz, hogy magyar és meleg polgármestere legyen?! Ezt sem éltem meg tragikusan. (…) Nem hagytam, hogy a gonosz elhatalmasodjon rajtam, megpróbáltam szépen, kedvesen közeledni mindenkihez, nem oldottam, hova tartozom. Elhatároztam, hogy így fogom végigélni az életemet. És ha azt mondanák, hogy kezdd el újból, akkor ugyanígy tennék. A magyarságom is mindig vállaltam, minden környezetben, minden közegben” - mondta Pék Zoltán.

Kapcsolódók

Kimaradt?