Elkezdődött a Trump elleni impeachment tárgyalása a szenátusban

FRISSÍTVE - A Capitolium január 6-i ostromáról készült videófelvételek lejátszásával kezdődött helyi idő szerint kedd délután a Donald Trump elleni második alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) tárgyalása a washingtoni szenátusban. Az első tárgyalási napon az eljárás alkotmányosságát vitatták meg a felek.

Soha eddig egyetlen elnök ellen sem merültek a mostanihoz hasonlóan súlyos vádak – adta meg az alaphangot az ülés első felszólalójaként a szenátus demokrata többségének vezetője, Chuck Schumer.

A kongresszus száztagú felsőháza elsőként az impeachment eljárási szabályairól szavazott, 89 igennel – 11 nem ellenében – elfogadva a republikánus vezetőkkel is egyeztetett forgatókönyvet. Eszerint a felek két-két órát kaptak, hogy ismertessék érveiket arról, hogy alkotmányos-e az eljárás.

Donald Trump ügyvédei szerint az impeachment alkotmányellenes, hiszen a volt elnök jelenleg egyszerű polgár, márpedig az alaptörvény az elnökök számára tartja fenn az alkotmányos felelősségre vonási eljárást. Január 26-án 45 republikánus szenátor a szavazatával is hitet tett emellett az értelmezés mellett, azonban jogi szakértők – konzervatívok is – azon a véleményen vannak, hogy a január 13-án elindított eljárás igenis törvényes.

Az eljárás alkotmányosságának a vitatásával Trump ügyvédei azt akarjak elérni, hogy a tények egyáltalán napirendre kerüljenek – emelte ki a szenátus előtt a várhatóan legalább egy hétig tartó tárgyalás kezdetén Jamie Raskin demokrata képviselő, aki az impeachment-eljárást vezette a képviselőházban.

Nem létezik „kései vétség”

 „Érvelésük szerint, ha egy elnök a mandátuma utolsó pár hetében követ el perelhető vétséget, a felelősségre vonás kockázata nélkül teheti meg. Ma szóval olyan bűncselekményeket és vétségeket, amelyeket az elnök nem követhet el a mandátuma első három évében vagy a mandátuma negyedik évének legnagyobb részében, egyszer csak elkövethet a megbízatása utolsó heteiben, mindenfajta alkotmányos felelősségre vonás nélkül. Ha ezt elfogadjuk, létrehozunk egy «januári kivételt» az Egyesült Államok alkotmányában” – fejtegette a demokrata politikus, aki maga is alkotmányjogász.  Kitért arra, hogy neves konzervatív alkotmányjogászok serege is egyetért: a szenátus hatáskörébe tartozik a volt elnök elleni eljárás lefolytatása.

Egyikük Brian Kalt, a Michigani Állami Egyetem professzora, aki mintegy 150 jogász szakértővel közösen még januárban nyílét levelet tette közzé amellett érvelve, hogy Trump az elnöki hivatalból való távozása után is elítélhető egy impeachment eljárásban. A levél aláírói között volt a konzervatív körökben befolyásos Föderalista Társaság egyik társalapítója és több tagja. „Noha nem értünk egyet a politikát illetően… a gondosan mérlegelt jogi érvek arra a következtetésre vezettek, hogy az alkotmány lehetővé teszi egykori választott tisztségviselők perbe fogását, elítélését és eltiltását, beleértve az elnököt is” – olvasható a levélben.

Charles Cooper, egy befolyásos konzervatív jogász megerősítette érvelésüket egy minapi véleménycikkében a Wall Street Journal hasábjain. Érvelésük megegyezik Jamie Raskin fentebb idézett argumentációjával: az elnök nme mentesülhet a felelősségre vonás alól csak azért, mert úgymond későn, a mandátuma utolsó heteiben vagy napjaiban követett el alkotmányellenes vétséget. Ellenkező esetben a következménynélküliség valóságos felhívás az elnököknek, hogy megtegyenek bármit – akár azt, hogy megpróbálják erőszakos eszközökkel meggátolni a békés hatalomátmenetet – az Ovális Irodában maradásuk érdekében.

„A «januári kivétel» az alapító atyák legsötétebb almának a megvalósulása” – mutatott rá Raskin az impeachment tárgyalás kezdetén. Hozzátette: ha elfogadjuk a Trump ügyvédei által javasolt radikális érvelést, „azt kockáztatjuk, hogy január hatodika legyen a jövőnk”. Majd lejátszotta a szenátorok előtt a január 6-i ostrom történetét. A film Donald Trump január hatodiki, élőben közvetített beszédével indult. „Meg fogjuk állítani a lopást” – harsogta az egykori elnök a Fehér Ház előtt összegyűlt hívei előtt hozzátéve, hogy még aznap be fogja mutatni annak bizonyítékát, hogy ő nyerte a november 3-i elnökválasztást, méghozzá fölényesen.

 „Azután együtt elmegyünk a Capitoliumhoz" – folytatta. Még be sem fejezte a beszédet, amikor hívei – Trump korábban elhangzott szavait skandálva – elindultak a törvényhozás épülete felé, ahol a szenátus éppen a november 3-i választás eredményét készült hitelesíteni. Miközben Trump hívei elkezdték áttörni a Capitoliumot védő rendőrök sorfalát, Trump arról beszélt, hogy reméli, Mike Pence alelnök „megteszi, amit kell”. Egyértelművé tette, mit várt az elnöktől: a Joe Bidennek kedvező elektori szavazatok érvénytelenítését, hogy végül az elnök személyéről a törvényhozók döntsenek. „Harcolni fogunk, pokolian harcolni fogunk. Ha nem harcoltok pokolian, az ország már nem lesz a tiétek” – mondta Trump.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Raskin szerint, ha ez nem perelhető vétség, akkor semmi sem az. Majd hozzátette: az alapító atyák ismert szándékai és az alkotmány szövege alapján nem fér kétség hozzá, hogy "ez egy érvényes impeachment", hiszen Donald Trump akkor követte el a kifogásolt cselekményeket, amikor elnök volt, a képviselőház pedig szintén egy hivatalban levő elnök ellen emelt vádat január 13-án (egy héttel Joe Biden beiktatása előtt).

A keddi nap tétje az, hogy folytatódik-e az eljárás. Ha igen, akkor szerdán a tárgyalás a vád érveinek ismertetésével folytatódik. Megfigyelők szerint, ha az eljárást alkotmányosnak nyilvánítják is, szinte biztosra vehető a volt elnök felmentése, ugyanis legalább 17 republikánus politikusnak is támogatnia kellene Trump elítélését.

Kapcsolódók

Kimaradt?